Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 6 (2000) 1-2. sz.

A gondolat vándorútján - Horváth Pál: Meister Eckhart, a keresztény misztika alig ismert klasszikusa

teológiai fakultáson lectio-kat, felolvasásokat tart, alighanem az új, skolasztikus gondolkodás jegyében. Párizsból még a század utolsó éveiben hazatért: 1295 után az erfurti kolostor perjele lett, az ifjú rendtagok lelki vezetője, elismert hitszónok. A századforduló ismét Párizsban találja: 1300-ban nyeri el a magister theologiae tudományos rangot. Az újsütetű magister - ettől az időtől lesz már-már nevének elemévé a tudományos rang, így lesz Eckhart testvérből Eckhart Mester - további életútján a rendi „karrier" állomásai következnek: 1304-től a szászországi dominikánusok elöljárója, 1307-től ugyanezt a tisztet cseh földön is betölti, 1310-ben pedig a délnémet rendtartomány provinciálisának jelölik. Eckhart ezekben az években már „misztikus": latin írásai az Arisztotelész-féle racionalitástól a platóni „idealizmus", az újplatónikus létszemlélet - főleg kedvenc pogány szerzője, Proklosz - nézetei felé közelítenek, az anyanyelvén prédikáló és író Eckhart pedig már egészen más, mélyebb, a puszta értelem világán túlnyúló módon gondolkodik, mint kor- és rendtársai zöme. Személye ugyanakkor éles bizonyítéka annak, hogy az intellektuálisan fegyelmezett, az értelem fényére alapozó szemlélet és a hit titkait az ész világán túl is kereső misztika nem állnak ellentétben egymással: Isten szemléletének skolasztikus hagyományában a két módszer inkább kiegészíti, mint kizárja egymást. Eckhart 1311-től néhány évet ismét Párizsban tölt, 1316 és 1322 között pedig a svájci és elzászi dominikánus kolostorokat vizitálja, majd egykori iskolája, a kölni Studium Generale vezetését veszi át. Ezekben az éveken már keresett lelki vezető, csodált és vitatott szónok. Prédikációit lejegyzik, előkelőségek kérik lelki vigasztalását, lelkes tanítványok veszik körül. Az 1320-as évek elejétől azonban egyre többen figyelik gyanakvással, ellenérzéssel a skolasztikus gondolkodás kereteit feszegető megnyilatkozásait. 1325-ben, amikor először hangzik el a vád, hogy a német domonkosok közül néhányan zavaros, érthetetlen és gyanús módon prédikálnak, a vád már főként neki szól. 1326-27-ben a kölni érsek inkvizíciós pert indít Eckhart ellen, az ügy azonban rövidesen átkerül Avignonba, XXII. János pápa udvarába. Vádlói kezdetben írásai, prédikációi 150 kigyűjtött tételét vitatják. Az eljárás során Eckhart személyesen védi ügyét a pápai ítélőszék előtt: talán ennek és annak a hajlandóságának köszönhetően, hogy késznek mutatkozik valóban vitatható tételeit visszavonni, a vádpontok száma, a kifogásolt tételek köre a következő években alaposan megfogyatkozik. A halál is ügyének folyamata közben érhette: nem tudjuk, hogy mikor, de 1328 tavaszán már nincs az élők sorában. Halálának színhelye is bizonytalan: lehet, hogy Avignonban, más feltevések szerint övéi közé visszatérve Kölnben adta vissza lelkét a Teremtőnek, 66-68 éves korában. Nem tudjuk azt sem, hogy hol van eltemetve, neve, írásai körül pedig már szinte halála pillanatában dermesztő csend támadt. Eckhartnek megadatott az a kétes dicsőség, hogy „kétszer halt meg". Perének végeredményeként ugyanis 1329. március 27-én XXII. János pápa kiadta In agro dominico kezdetű bulláját, amelyben a Mester 26 tételét ítélte el, mint „eretnek" vagy „rosszul hangzó" tanítást. A dokumentum ugyanakkor utal arra, hogy a közben már elhalt szerző késznek mutatkozott arra, hogy alávesse magát az Egyház ítéletének. Maga az egész ügy viszonylagos csendben zárult: a bulla megjelent ugyan, közzétételére azonban csak Kölnben és a kölni főegyházmegyében került sor. Ám még ez is elegendő volt, hogy Eckhart nevét a következő századokban hallgatás vegye körül. Egyedül tanítványai tartottak ki mellette: Tauler és Suso, a gondolati örökségét továbbvivő két rendtárs - javarészt nevének említése nélkül, de megőrizte gondolati hagyatékát. Tauler a maga munkáinak függelékébe illesztett néhányat mestere munkáiból, Suso pedig idősebb korában név szerint is védelmére kelt. Mindez nem mentette meg attól, hogy neve feledésbe merüljön, művei kéziratban lappangjanak tovább. Közben pedig a misztikus teológia ügye némileg kedvezőbbre fordult: a Tauler környezetében született „Német teológia" - amelyet Luther