Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 6 (2000) 1-2. sz.

Iskola és polgárság - Csepregi Béla: Evangélizáció és értelmiség egyházunkban - Vázlat és emlékezés -

Ebben sem volna ugyan semmi szégyellni való, de nem az a cél. Semmi önző számítás nincs a szívünkben. Teljes önzetlenséggel szolgálni akarunk csupán, mégpedig azoknak, akik idejöttek. Hogy azután a szolgálat áldása visszahull a szolgáló egyházra, az csak melléktermék, mellyel Isten kegyelme mindenütt megáldja az önzetlen szolgálatot." (Vagy-vagy 5.1.) - „A magyar intelligens ember szeret vitatkozni, a magyar protestáns intelligens ember még jobban szeret vitatkozni .. Az írás szerint a hitrejutás útja nem a vitatkozás ... Nem pallérozott elmék érveinek és ellenérveinek párbajpengésében születik a hit. A hit mindig döntés. Az emberek nem azért nem hisznek, mert nem tudnak hinni, hanem azért, mert nem akarnak. Értelmi kifogásokat keresnek, hogy kibújjanak az Isten mellett való döntés kötelezettsége alól." (Vagy-vagy 7, 9. 1.) Dr. Mády Zoltán: „A törvény azért adatott, hogy a kegyelmet keressük. A kegyelem azért adatott, hogy a törvény betöltessék - mondja Luther. És Krisztus betöltötte a törvényt. Ezzel megölte a törvény átkát és így megfizette a bért miérettünk, törvény alatt élő, a törvény által halálra ítélt emberekért ... Vajon lesznek-e a magyar közösségben olyan emberek, akik tudják, hogy az ezer sebből vérző magyar társadalmat ki tudja gyógyítani, hogy érdekében hol kell szót emelni, mit kell mondani? És lesznek-e olyanok, akik népüket odaimádkozzák, odaviszik ahhoz az Istenhez, akitől ők maguk a maguk számára kegyelmet, békességet és szabadságot kaptak... Mi tudjuk, hogy kell lenni egy másik társadalmi formának, amely azért emberhez méltóbb, mert sokkal több visszatükröződik benne a teremtő, a törvényhozó és a megváltó Isten szeretetéből." {Isten ismerete, 86-87.1.) Sréter Ferenc: „Tövis vagyok, szíveket sebző tövis. Nem kell szándékosan sebeznem. Sebez a tövis anélkül is ... Évszázadok múltak. A tövis egyre csak sebzett. Római katonák gúnyolódtak egy halálraítélten. A fal mellett csipkebokor zöldellt. Tövises koronát fontak belőle s a homlokába szorították. Aztán a ruháján is megosztoztak. A kereszten már semmije sem volt. Semmi ékessége. Csak a töviskorona a homlokán. Egy vércsepp alágördült s az elszáradt tövis kizöldült és virágbaborult. Királyom - suttogta - én vagyok a koronád! - Valóban tövisrózsa most szőlőt termettél! - mondta halkan egy hang. Szőlő volt a szent vér. Ahova hull, már nem sebez a tövis." (Isten ismerete, 145., 146., 147. 1.)