Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 6 (2000) 1-2. sz.
Iskola és polgárság - Csepregi Béla: Evangélizáció és értelmiség egyházunkban - Vázlat és emlékezés -
a gyülekezet sajátos vonásait, egyes alkotórészeit érdemes külön is számításba venni. Ezen a ponton jelentkezett az értelmiség evagelizációjának kérdésköre. Egy kiskőrösi hitébresztő program ma is megvan nálam. Ifjúsági, férfi, női és értelmiségi alkalmat jelez; vagyis a természetes megosztódás mellett a képzettség, a műveltség is önálló szemponttá vált. Nyilvánvaló, hogy a gyülekezet lelkészeit a célszerűség vezette, amikor a külön alkalmat elfogadták. Be kellett vallaniuk, hogy vannak olyan - bizonyos értelemben megosztó - tényezők, amelyeknek szerepük van az Ige megértése és befogadása szempontjából. A műveltségi szint, a foglalkozás (szellemi vagy fizikai munka) befolyásolja lelki életünket, így a keresztyénségünket is. A hivatott prédikátornak pedig meg kell találnia azt a hangot, érvelést, amely a gyülekezeti tagokat, csoportokat különbözőségükben is megragadja. A feladat - emberileg szólva - talán lehetetlen, de a Szentlélek segítése, a Lélek általi vezetés váratlan és kiszámíthatatlan eredményre - csodára - képes. Egyfelől tehát megnyugtató, hogy az igehirdető csupán eszköz, másfelől azonban komolyan kell vennie Pál üzenetét: „Mindenkinek mindene lettem." Értelmiségiek evangelizálása mindig nehéz feladat volt, talán nem is a szakképzettség, hanem egy más, autonóm világnézet megjelenése miatt. Isten üzenete azonban mindenkihez szól, hiszen az értelmiség is kegyelemre szorult bűnösökből áll. Meggyőzően mutatja az Ige hatalmát, hogy az evangelizációs nyári konferenciákon nagy számban jelent meg az értelmiség, s gyakran egész életére kiható ajándékkal távozott. Az 1940-es évek elején már kifejezetten a férfiintelligencia számára is szerveztek hitébresztő-, hitmélyítő alkalmakat. (Nem szabad elfeledni, hogy ebben az időben az értelmiségi nők szerepe viszonylag csekély volt még.) Az Országos Luther Szövetség 1941 és 1942 nagyhetében Máriabesnyőn rendezett konferenciát. Neves előadók, igehirdetők szolgáltak; az elhangzottakat kötetben is megjelentették (1941ben Vagy-vagy, 1942-ben Isten ismerete címen). Talán itt kell megemlékeznem arról a két jogászról - Molnár Gyula és Kneffel József -, akik már kezdettől fogva bekapcsolódtak az evangelizációs mozgalomba; úgyszólván elsőnek írták alá a baráti kör alapítólevelét. Tanítók, tanárok, orvosok, katonatisztek, műszaki értelmiségiek, közigazgatási vezetők, közgazdászok csatlakoztak hozzájuk. A lelkészek egyre több értékes segítőtársra találtak akár a gyülekezeti munkában, akár a konferenciákon. Ki kell mondani, hogy az evangelizáció utómunkájának terhét - a megtartást - jelentős részben a hívó értelmiség vállalta. A lelkész szolgálatába nem fér bele minden - most önkéntes munkavállalók helyettesítették bibliakörök, imaközösségek, ifjúsági csoportok vezetésében, konferenciák szervezésében, előadások tartásában, gyülekezeti és közegyházi tisztségek ellátásában. Neveket nem akarok most felsorolni, mert sokkal több hívünkről van szó, mint ahányra emlékszem. Az értelmiség számára is nagyjelentőségűek voltak a népfőiskolák. Önkéntes előadók tanították a legkülönfélébb ismereteket, tudományokat, tennivalókat. Anyagi ellenszolgáltatás nélkül, sőt anyagi áldozatot hozva, sűrű vidéki utakat vállalva adták tudásukat, gyakorlatukat, tapasztalataik kincseit falusi fiatalok gazdagítására. Közben az előadók maguk is átélhették, hogyan működik Isten szeretete: ad, hogy adhassunk, gazdagít, hogy gazdagíthassunk. Talán nem lesz hiábavaló néhány idézet - az én szavaimnál sokkal jobban életre kelti a konferenciák üzenetét. Másrészt emlékezünk is velük - arra a három igehirdetőre, akik az evangelizációnak, azon belül az értelmiségi evangelizációnak valóban korszakos munkásai voltak. Túróczy Zoltán: „Miért van itt az Isten, és miért hívott minket ide? Az evangelizációnak nincs semmi nyilván meg nem mondott hátsó célja. Nem az egyház akar toborzó munkát végezni itt világi emberek között az elkövetkezendő nehéz időkre.
