Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 6 (2000) 1-2. sz.

Iskola és polgárság - Hafenscher Károly: Merre tart ma a magyar evangélikus értelmiség?

A protestantizmus előnyben részesíti a verbális kommunikációt. Tud ugyan non-verbális kommuni­kációról is, de az ige egyházában a szó ma is prioritást élvez. A hit hallásból van. A média mind hangzó, mind írott formájában az egyház evangélium-közvetítő eszköze lehet. Az egyházi média éppen ezért az evangélikus értelmiség egyik legfontosabb ügye. Felelősségünk nem csupán korunk és egyházunk előtti felelősség, hanem Isten előtti felelősség. Nem írhatunk és nem közvetíthetünk akármit. Isten az abszo­lút tekintély; nem vagyunk autonóm emberek, nem is csupán heteronóm személyek vagyunk, hanem theonóm életet választottunk és ez Isten előtti felelősséget jelent. Ha úgy tetszik, mi Isten sáfárai, alkal­mazottai vagyunk, neki tartozunk elszámolással és így szolgáljuk embertársainkat is. Az egyházi kom­munikációs eszközök nem a divat szerint dolgoznak, nem a szenzációigényt szolgálják ki, különösen nem a sötét, szinte démoni erőket. Mindez nem jelenti, hogy az egyházi média nem figyeli a kontextust, vagy hogy taníthatatlan a szakmát illetően; de nem e világ „szkémájához" igazodik. Természetes, hogy figyelembe kell venni korunk kihívásait. Ha az egyház holnapjáról nincs elképze­lésünk, úgy a mában is botladozunk csupán. Minden felekezetet megkísért a múltba merengés és a je­lenben topogás, jövőkép nélkül. Ez lebénít, amaz fantáziátlanná tesz; csak a fantáziadús médiának van ereje és hatása. Jézus maga figyelmeztet arra, hogy a toronyépítőnek és a hadba induló királynak józa­nul terveznie kell, ugyanakkor ismerni kell a határokat. Múltat, jelent, jövőt úgy tudunk ebben a vonatkozásban összekapcsolni, hogy meggyőződésünk sze­rint az egyház ágendáját nem e világ határozza meg, hanem az egyház Urától kapott mandátuma; és ez minden aktualitásnál előbbre való. Itt vagyunk tehát, értelmiségiek, mert megszólítottnak érezzük magunkat; és kér­dezzük, hogy hol vannak még társaink. Az értelmiség nem lokalizálható; Magyaror­szág nemcsak Budapest és nemcsak városokból áll. Vajon határ-e az életkor? Nem hinném; ismerek bölcs fiatalokat és üresfejű öregeket, lángoló egyetemistákat és ki­égett professzorokat, akiket már semmi sem érdekel. Hol találhatunk értelmiségie­ket? Népi-nemzeti körökben, vagy a világpolgárok között, akiknek már természetes a globalizáció és az amerikanizáció térhódítása? Rengeteg értékünk van a társada­lom minden csoportjában. Különös a mi nemzetünk, mindig másutt keressük az ér­tékeket és észre sem vesszük azt a kincset, ami itthon van ... Hol van a magyar értelmiség? A művészek között, akik hivatalból a kultúra mű­velői; vagy a szabad idejükben könyvtárba, múzeumba látogatók, kakasülőn szoron­gók között? Keressük őket neves intézmények számontartott szakembereiként, vagy a névtelenek sokaságában? A döntéseket hozó „férfi"-testületekben, vagy a há­rom műszakot teljesítő nők között? Némi pátosszal így szólnék most: Testvéreim, értelmiségiek! Hol vagytok? Ne féljetek előjönni kis lakásotokból, váratokból. Értelmiséginek lenni nem jelent kü­lönösebb rangot, ettől nem lesztek a társadalom vezetői, nem fogtok annyit keres­ni, mint mondjuk a pénzszakmában dolgozók vagy a nagyvállalkozók; de lehettek a „Szellem szabad szolgái", ahogyan az egykor az Eötvös Kollégium bejáratánál ol­vasható volt. Merre tart a rejtőzködő magyar értelmiség? Ha már rátaláltunk az értelmiségre, sok keresgélésünk nyomán, úgy figyeljünk az irányra, megismételve Fasang Árpád kérdését: merre is van előre? Mert előre hala­dunk, de mi is mindig hátra-hátra tekintgetünk, mint egykor Lót felesége. Tanul­ságos történet - már megmenekültek, de a visszanéző mégis elveszett. A tanítvány se nézegessen hátra, ha egyszer az ekeszarvára tette a kezét. Az előre a helyes irány - de merre van előre? Az irány-meghatározásnál Jézus szavaira kell emlékeznünk: Kövess engem! Minden korban az a tanítvány, aki Őutána meg. 0 nem valami múlthoz kötött, ma­radi jelenség, akit nekünk kellene szalonképessé tenni és aktualizálni. Jézus paran­csa, a szeretet parancsa, új; egész mondanivalója, magatartása is az. Hozzá képest minden és mindenki elavult, óemberi. O az új, akit követni érdemes. Ha a harmin­cas években ezt hirdette az újreformátori teológia: előre Lutherhez; úgy mi ma még

Next

/
Oldalképek
Tartalom