Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 6 (2000) 1-2. sz.

Iskola és polgárság - Hafenscher Károly: Merre tart ma a magyar evangélikus értelmiség?

A harmincas évek közepén büszkén említette Kéken András disszertációja, hogy egyházunk messze számarányán felül van képviselve a magyar értelmiségben. Es ma? Ki rabolta el értelmiségünket - a szocializmus, a szekularizáció, a globalizmus? Vagy ez a különös átmeneti kor, amikor a nem kívánt szocializmusból a kontrollálhatatlan kapitalizmusba kerültünk? Melyik izmus lehetett a tettes a sok közül? A munkásokat elveszítettük a múlt században, a parasztságot e században, az értelmiséget mostanában? Az értelmiség kifejezés már önmagában sem egyértelmű. Hol osztályként, hol rétegként definiálták; szokás a vezető elitre szűkíteni, vagy általában a diplomás emberekre tágítani az értelmezés körét. Elfogadottá vált elkülöníteni a humán és műszaki értelmiséget; mostanában pedig (ismét) a polgárság fogalmához kapcsolják a kifejezést. A Deák téren egyszer így határoztuk meg: mindenki értelmiségi, aki az élet értelméről gondolkodik. De ki az evangélikus értelmiségi? A keresztény világnézetű polgár, aki nem akar „kegyeskedni", ezért nem énekel, ha betéved egy istentiszteletre; Bibliát nem olvas, mert ő nem „szektás"; és csak azért evangélikus, mert nem katolikus, de nem is keménynyakú kálvinista, hanem hajlékony evangélikus, azért keresztény, mert nem zsidó ... és különben is a nagyapja egyháztanácsos volt a Pesti Egyházban. Úgy is summázhatunk: evangélikus értelmiségi az, aki nem tételesen vallásos, akinek a kosarában minden megtalálható, amit manapság a vallási szupermarketben kínálnak: egy kis scientológia, buddhizmus, természetgyógyászat, okkultizmus, protestáns ellenzékiség vagy népegyházi konzervativizmus, némi asztrológia ... Az evangélikus értelmiségi ki nem állhatja a papokat, protestáns klérust emleget, és nem jut eszébe, hogy ő is az egyház teljes jogú tagja lehetne. Az irónia után próbáljunk komolyan válaszolni: értelmiségi az, aki becsületesen használja az értelmét, de nem emeli trónra az intellektusát. Az értelmiségi szabad ember, aki tabu nélkül bármit elolvas, de képes arra, hogy keresztény koordináta-rendszerbe illessze. Kereszténysége több, mint világnézet; véleménye van, és nem zavarják meg divatos szellemi áramlatok. A nagykorú keresztény mer Isten gyermeke maradni és bátran rámutatni az evangélium erkölcsi üzenetére, szemben a divatos „új" erkölcsökkel. Számomra az értelmiségi azt sem szégyenli, hogy szíve is van. Döntésre kész, aktív és kreatív; tudja, hogy a kegyelem nem jogosít fel semmittevésre. Formálja környezetét és ezáltal korát is. Hitével nem tüntet, ám ha megkérdezik reménysége felől, szelíden megfelel. Az értelmiségi közösségi lény, noha természetesen egyéniség. Hordozza mások terhét, kételkedik, mert értelmiségi - de mindig felveti a kérdést: hátha nincs igazam? Hol található az evangélikus értelmiségi? Nem könnyű rátalálni, rejtőzködik. De az Úr rátalál, mint Ádámra és kommunikációba vonja - nem elég, ha csak az emberek beszélnek egymással. Isten előtt nyílik meg az új dimenzió. Hol van az evangélikus értelmiség? Itt vagyunk, együtt Isten előtt! Exkurzus az egyházi kommunikációról Az evangélikus értelmiségi sem nélkülözheti azt az ismeretet, hogy az ember kommunikatív lény. A teremtmények közül csak az ember képes szavakba foglalni gondolatait, érzéseit és akaratát. Ezzel teremt kapcsolatot a többi emberrel és Istennel is, amikor imádkozik. Isten beszélő Isten; ő a kezdeményező, imádságunk visszhang megszólító szavára. Ha az ember teljes életet él, úgy állandó trialógusban él: beszél embertársaival és Istenével. Mondanivalója van, és Isten is szól hozzá: bemutatja az embert önmagának, közli akaratát, útba igazítja élete során. S ha az ember elnémul, izolálódik; ha ajkán elnémul az imádság, úgy elidegenedik Teremtőjétől. A kommunikáció a természetes állapot.