Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 5 (1999) 3-4. sz.

Mai jelenségek - Harmati Gergely: Új kísérlet a filozófiában - közelítés a teológiához

Az újkori és legújabb kori filozófiában azonban már nem elemzés és szöveghűség ellentétpárja jelentette az igazi kihívást a filozófusoknak - illetve a filológusoknak -, hanem sokkal inkább a különböző gondolkodásmódok, technikák diszkurzivitása

3 és az általuk kifejezett (vagy horribile dictu kifejezhetetlen) tartalom írásos megjelenítése között feszülő ellentét. A feloldhatatlan ellentmondás tudatosításából levonható következtetések céltudatos felhasználása olyan igényként jelent meg a filozófiában, amelyre egyedül csak a költészetben akadt példa. A diakritikus megjegyzésekre és szinte külön nyelvezetre épülő kritikai irodalom rendkívül termékeny talajra talált azokban a szövegekben, amelyek az említett eltérés paradoxális természetét magukon hordozták. Ugyanakkor mégsem a nyelvi jel értelme és jelentése közötti megkülönböztetés

4 a tét és még csak nem is az, hogy kimutassuk a szemantika milyen eredményeket tud felmutatni az ismeretelméletben. Egyesek szerint az episztemológia (jelentése: ismeretelmélet) a nyelv jelei, illetve szintaktikai (jelentése: jelek közötti viszony, mondattan) szabályszerűségei révén közelíthető meg, például a formális logikában vagy a pragmatikában.

5 A nyelvfilozófiai megközelítés, illetve a modern logika nem a fent említett problémát, hanem annak következményeit tárgyalja, ezért ebben a rövid tanulmányban eredményeinek összevetésével nem foglalkozunk. A félreértés elkerülése érdekében érdemes azt is leszögezni, hogy nem egy bizonyos szövegtípus szándékos stigmatizálását kívánja ez a rövid tanulmány elvégezni a rendelkezésre álló szakirodalom segítségével, hanem a filozófiai szövegek egy olyan adottságáról kíván beszámolni, amely alapvetően meghatározza szerző és olvasó, tartalom és kifejezés kölcsönös egymásrautaltságát a filozófiában. Ezzel összefüggésben azonban jogosan tehetjük fel a kérdést, hogy miért kell a szövegek diszkurzivitásának rejtett jeleivel és a diszkurzivitás tartalommal fenntartott különleges kapcsolatáról beszélni? Hiszen a filozófiai írások sajátosságához természetükből adódóan hozzátartozik, hogy a „puszta ész" véges korlátainak kiterjesztésére tesznek kísérletet.

6 A válasz igen egyszerűen hangzik: hát éppen ezért van rá szükség. Az említett paradoxon feloldására nincs ugyanis megoldás, de a szövegek pragmatikus elemzésével máris két célt érhetünk el: egyfelől kézenfekvő eredménynek minősül, ha tetten érhetjük azokat a jeleket, illetve nyelvi eszközöket, amelyek bizonyítják, hogy a szövegek értelmét részben diszkurzivitásuk határozza meg; másfelől pedig szellemi fejlődésünk szempontjából fontos, hogy a tudományos eljárás igényeinek betartásával, objektív módon, ragadjuk meg a spekulatív elbeszélés nyelvi eszközeit.

7 Az angolszász analitikus gondolkodás sajátos okfejtését, mely szerint ezek az eszközök katalogizálhatok, sőt mi több a filozófiai diskurzus eszközeként újra felhasználhatók az értelemképzésben, véleményem szerint már nem szabad követni.

8 Ez a megközelítés azért téves, mert egyfajta gyakorlatot feltételez, amely a szerzőt arra készteti, hogy gondolatait összegyűjtött és mesterségesen kifejlesztett nyelvi eszközök segítségével irányítsa. Ez a módszer pedig üres szójátékokat szül. A tartalom összezsugorodik a szófordulatok, gnómák, oximoronok és más egyéb mesterségesen előidézett értelemformáló technikák súlya alatt. Tartalom és annak kifejezéséhez szükséges technika szerepet cserélnek és mire az olvasó rájön a turpisságra, a tartalom puszta eszközként kerül felhasználásra a virtuozitással kidolgozott lidérces nyelvi fordulatokban. A szöveg diszkurzivitása kilép a számára fenntartott szintaktikai síkból és szemantikai szekvenciákkal kápráztatja el az olvasót. Ez a szerepcsere a szövegek tartalmát tekintve végzetes eredménnyel jár, hiszen a technika perfekcióját és nem az értelem felfedezését és feltárását szolgálja. Hermeneutikai probléma? A katalogizáláson innen, a felületes olvasaton túl azonban megragadható egy dimenzió, amit maga a tartalom szabályoz és alakít. Erről és ennek felfedezésére ki-