Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 5 (1999) 3-4. sz.

Mai jelenségek - Harmati Gergely: Új kísérlet a filozófiában - közelítés a teológiához

HARMATI GERGELY Filozófiai diskurzus vagy spekulatív heurisztika? A filozófia olyan tevékenység, amely nem kizárólag tudományos meghatározását, hanem megnyilvánulási formáját és kifejezési eszközeit tekintve is örök vita tárgyát képezi. A közönséges észmegismerés és a megértés között kialakított kapcsolat ré­vén a filozófia a gyakorlati tapasztalatról leváló - de attól nem független - úgyneve­zett spekulatív gondolkodás műveletét végzi el. Ebből a szempontból a filozófia mindig is nagyon közel állt a teológiához, amely tárgyát tekintve elsősorban Istenre és általában az érzékfelettire irányul. A teoló­gia legbelsőbb magjaként ismert isteni kinyilatkoztatás enigmája a teológiai ész­megismerést egységes elvrendszerbe rendezi - jóllehet a megértés folyamatáról az apologéták és a teológusok eltérően vélekedtek. A filozófia azonban soha sem volt ilyen szerencsés helyzetben, mivel nem rendelkezik egységes problematikával és ép­pen ezért fogalom- és elvrendszere annyi lehet, ahány elméleti problémát sikerül azonosítani. Az észmegismerés és az így feltárt problémák megértése között táton­gó szakadék fölött levert pallók folytonos toldása-foldása adta a filozófia sajátos té­máját. De hogyan állunk a spekulatív értelemhasználattal a teológiában? Az ész­megismerés határaival a teológia is foglalkozik, sőt a hermeneutika a megismerés feltételeinek megértésére is reflektál, hiszen a hittételek - csakúgy mint a filozófia tételei - számos eltérő értelmezést és elemzést kaptak a szakirodalomban. A nagy különbség azonban teológia és filozófia között éppen az, hogy a filozófiában a meg­értés, illetve az interpretáció valójában nem a tételekre, hanem az észmegismerés mikéntjére irányul! Néha annyira eltávolodik tőle, hogy a megértés által levert pal­ló - hogy az előző képletes példánál maradjunk - már nem elég hosszú ahhoz, hogy átérje a szakadékot, máskor pedig a szakadék szélei olyan közel kerülnek egymás­hoz, hogy már pallóra sincsen szükség. A megértés technikája tehát az észmegismerésre irányul elsősorban a filozó­fiában. 1 Az újkori filozófia kritikai beállítódása azonban az észmegismerés tárgyá­nak közvetítésével foglalkozik leginkább. Megkérdőjelezte ugyanis a megismerés tartalmának kifejezésére hivatott közeg (a nyelv) szerepét és tartalomhoz fűződő kapcsolatának legitimitását! Erre pedig azért kerülhet sor, mert a fogalmak megis­merés szerinti rendezése nem öncélú, hanem konkrét értelmezési síkok egymás mellé rendezését tették lehetővé: egyszóval a spekulatív gondolkodás határainak ki­szélesítéséhez járultak hozzá. Észmegismerés diszkurzivitása: spekulatív értelemhasználat A filozófia - talán a szofisztikát és annak az ókori társadalomban játszott fontos, közérdekű tanítását leszámítva - mindig arra törekedett, hogy a spekulatív érte­lemhasználatot a legtisztábban függetlenítse a megértés nyelvi vagy egyéb szeman­tikai folyamatától - jóllehet a rejtett értelmi struktúrák feltérképezésével a Foucault-féle strukturalizmus az irracionális tartalom megértésének legalizálásá­val például a két síkot szorosan összekapcsolta (Derrida szerint hibásan). 2 A megér­tés diskurzivitását a filozófiai szövegek biztosították, amelyek a spekulatív értelem­használatnak rendkívül nagy, de sohasem elég széles teret biztosítottak. A szűkös lehetőségek ellenére a kritikai szakirodalom a filozófiával együtt bővült és adott megfelelő támpontokat a közönséges észmegismerés filozófiai átértékeléséhez.

Next

/
Oldalképek
Tartalom