Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 5 (1999) 3-4. sz.
Helyzetfelmérés - Tomka Miklós: Vallási helyzetkép Magyarországról
A keresztény egyházak - társadalmi adottságaikból következően - inkább a hagyományőrzés, semmint a jelen, vagy a jövő követelményei megjelölésének intézményei Amikor önmagunk, a magyarországi hívő emberek világértelmezéséről gondolkodunk, két dolgot kell szem előtt tartani. Egyrészt, hogy mifélék vagyunk. Másrészt, hogy az elmúlt évtizedek mire késztettek. Magyarország vallásgyakorló és magát valamely egyház tagjának tartó népességének 88 százaléka vagy falusi vagy/és 50 éves vagy idősebb. Az ország felnőtt népességének 37 százaléka, ám a vallásukat gyakorló keresztényeknek/keresztyéneknek csupán 12 százaléka 18-49 éves városi ember. A különbség még nagyobb lenne, ha az iskolai végzettségeket is figyelembe vennénk. Amint már előbb sorra vettük: társadalomszerkezeti adottságaink kevésbé tesznek alkalmassá az előretekintésre, mint a múlt értékeinek őrzésére. Hasonló irányba hat az, ahogyan az elmúlt évtizedekben viselkedtünk. A vallási fellendülés a bizonyíték: az egyház jól megállta a helyét az üldöztetés korában. Sikerült megőriznie önmagát és a rábízott üzenetet. Nem rajta múlott, hogy eközben el volt zárva a világtól, sőt a hazai társadalmi változásokat is inkább csak alulnézetből látta. Nem rajta múlt, hogy tudatosabban volt részese a közvetlen közösségi, mint a társadalmi, vagy akár nemzetközi összefüggéseknek. Azért is mindenek előtt az üldözöttség a felelős, hogy az egyház, a helyzet kísérletező értelmezése helyett, hagyományának történetileg legidőtállóbb alapjait hangsúlyozta. Az előző korszak, az üldözöttség feltételrendszere sem az egyházvezetést, sem a hívek közösségét nem készítették fel, nem tették alkalmassá és nem ösztönözték arra, hogy megkérdezzék önmaguktól: mi ma és holnap a kereszténység küldetése a magyar társadalomban és a világban? Hogyan tudja az egyház Krisztust képviselni a részben pogánnyá vált plurális társadalomban? Hogyan tud párbeszédet kezdeni azzal a világgal, amely mégis Isten országa épülésének helye? Melyek a legfontosabb tennivalók? Mi az a feladat, ami ebből egy közösségre, egy személyre hárul? Menynyiben kell változtatni az eddigi magatartásokon? Vagy röviden: hogyan tovább? Évtizedekig nem ezek voltak a központi kérdések, hanem a túlélés biztosítása. Mostanra a helyzet megváltozott. Az akkori viselkedés okai nem indokolják a múltba való belemerevedést. Ma a világgal való szembenállás a felelős cselekvés előli menekülés. Az előbbi kérdések újra való feltevése és a válaszokhoz igazodó cselekvés kikerülhetetlen. Enélkül az egyház elárulná feladatát, önmagát ápoló szektává silányulna. Időközben a társadalom világnézeti szerkezete is megváltozott A terepszemle további fontos tapasztalata a társadalom világnézeti szerkezetének megváltozása. A változás két részletéről vannak alaposabb ismereteink, ám lehet, hogy nem is azok, hanem maga a változás az, ami igazán fontos. Az első megfigyelés, hogy a korábban kétpólusú világnézeti tagolódással szemben mára egy hárompólusú rendszer alakult ki. Korábban a vallásosság és kultúra intézményi bázisát a keresztény/keresztyén egyházak képezték. A vallásnélküliség, felekezetenkívüliség mintegy velük szemben létezett. Az egész társadalmat el lehetett helyezni egyetlen kontinuumon a vallásosság-vallástalanság (vagy más megközelítésben az egyházhoz való viszony) fokozatai szerint. A jelen társadalom másképpen tagolódik. Az egyházak közös keresztény/keresztyén hagyományához és közösségeihez való igazodáson kívül megjelent a „maga módján" vallásosság, ami nem az előbbi gyengébb, kissé zavaros változata, hanem olyan vallási heterodoxia, amely egységes rendszer és intézmény híján is - egyre inkább függetlenedik a jézusi tanítás alapelemeitől. Ez a vallásosság egyaránt merít a népi hiedelmekből és babonákból
