Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 5 (1999) 1-2. sz.

Az élő egyház ma - Fabiny Tibor: Megvakult szülök - látó gyermekek

meg bűnei terhétől. A protestantizmus ezzel szemben az „egyetemes papság", illetve a „minden hívő papságának" az elvét vallja, ezért a gyóntató" a hívő fiú is lehet, amennyiben látása élesebb, a hite erősebb, mint a szülőé. A bűn bűn, azért azt fel kell ismerni és nevén kell nevezni, még, ha iszonyatosan fáj is az. Persze, hogy duplán fáj a szülőnek, ha a bűnének valóságát a gyermekétől hallja. Ezért az intést, a feddést a legnagyobb tapintattal és szeretettel kell végezni. A „szent harag" gyűlöli a bűnt, de megmentő szeretettel szereti a bűnöst. Az angol reformátor, Tyndale az egyetemes papság értelmében azt írja, hogy a fiuknak igenis jogában áll megdorgálni az apjukat, akárcsak a szolgáknak az urukat és minden hívőnek a maga felebarátját. Ez tehát az a protestáns szellemiség, amelynek fényében értelmezni kívánjuk a Gertrud-Hamlet jelenetet. Polonius hívása után Hamlet e szavakkal készül anyjához: I will speak daggers to her, but use none (3,2, 381) Dobjon szavam tort, ne rántson kezem. Atőr itt nem a gyilkosság kézzelfogható eszközeként, hanem a szó metaforájaként jelenik meg. A szó tőr legyen, vagyis kard, vagyis ige. Hamlet itt egyszerre pap és orvos, ő az a sebész, aki a szó tőrével végzi az „éles, gyógyító művészetet" (Eliot). Az ige pedig mint „Istennek beszéde, élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és a léleknek, az ízeknek és a velőknek a megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait" (Zsid. 4,12). Az igaz szó, vagyis az isteni ige fájdalmas tőrként fog Gertrud szívébe hasítani, amennyiben eltalálja a titokban dédelgetett bűnt, ami immár daganatként a lelkére telepedett. Hamlet szenvedélyes igazságszeretetével kísérli meg eltávolítani az anyja szemére rakódott hályogot. Szilárd elhatározása, hogy Gertrudban feléleszti a bűntudatot, s majd megpróbálja rávenni a bűnbánatra. Tükröt tart eléje, tükröt valódi természetének, s ez a tükör a korabeli ikonográfia szerint is gyakran az önismeret emblémájaként jelenik meg. Az úgynevezett„gyóntatótükör" pedig lelke legmélyét, rejtegetett bűneit képes feltárni. Tápot se innen, míg tükrömbe nem nézsz, Mely megmutatja a szíved bensejét (3,4, 18-9) Hamlet Gertrud szívét akarja „megtörni" (wring your heart), azaz vallomásra kényszeríteni, mert tudja, hogy „az átkos megszokás", a konvenció, a kényelem és a hatalom érzéstelenné bódíthatja az emberi szívet, ahonnan pedig kiindul minden élet. A Hamlet által irányított sokk-kúra, ez a protestáns pszichoanalízis sokkal aktívabb, mint Cordeliáé. Hamlet tükröt tart anyja elé, a szívét töri, szavaival a lelkén sebeket okoz, de legfőképpen a szemeit igyekszik kinyitni. Először atyja képére irányítja Gertrud tekintetét, majd bűnei meglátására akarja rávenni anyját. Kérdéseinek záporában kulcsszó a szem. „Van szemed?... Ha van szemed?" - kérdezi egyre erőteljesebben, miközben folyik a fájdalmas szemműtét. Mi ördög volt hát a szem-bekötősdi, Mely rászedett. Szem érzés nélkül, érzet Látás nélkül... vagy bármi hű Érzéked egy-egy kóros része, így El nem tompulhatott. A „szem" és a „fül" mint az ember erkölcsi középpontjára mutató metaforák szorosan összefüggenek. Az éleslátás nemcsak intellektuális adomány, hanem erkölcsi ítélőképességet is jelez. Ennek értelmében olvassuk az apostol buzdítását, hogy a hívőknek adassék meg a „szívnek megvilágosított szeme" (Ef. 1,18).