Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 4 (1998) 3-4. sz.
Kitekintés a nagyvilágra - Tóth Károly: Széljegyzetek az ökumenizmusról
kiadta a „Mortalium Animos" című enciklikát, élesen elítélve az ökumenizmust). A különböző keresztény egyházak ma már dialógusokat folytatnak egymással és - bár a római katolikus egyház hivatalosan nem tagja az Egyházak Világtanácsának részben már együttműködnek a világszervezettel, sőt az „evangelikálókkal" is van kapcsolat. A fentiek ellenére elkerülhetetlen a különbségtétel a világméretű ökumenizmus és az Egyházak Világtanácsa között. Ez azonban nem azt jelenti, hogy e két valóságot széjjel kell és lehet választani; ma már az ökumenizmus sokkal több, mint egyetlen ökumenikus központ. Napjainkban az ökumenizmust már nem lehet központilag irányítani és alakítani. Egyre szükségesebbé válik az ökumenikus kezdeményezések feladatát az egyes területekre ruházni. Feltétlenül szükséges tehát különbséget tenni a világméretű ökumenizmus és az Egyházak Világtanácsa között. Utóbbiban ma már 332 tagegyház van: protestánsok (beleértve az „új protestánsok" széles körét is: baptistákat, metodistákat stb.). Jelen vannak az anglikánok, a különböző ortodoxok és az ókatolikusok. Az ortodox egyházaknak az ökumenikus mozgalomhoz fűződő viszonya ezekben a napokban viharosan változik különböző okok miatt. (Erről külön tanulmányt kellene írni, amely ennek a dolgozatnak a keretét szétfeszítené.) Mindent összevéve, az ökumenikus mozgalom keretében három nagy irányzat találkozott: 1. Különösen az Egyházak Világtanácsa társadalmi állásfoglalásai ébresztettek nagy érdeklődést az államok határain túl is, mert a „felelős társadalom" és a „gyors szociális változás" konzekvenciái ma már abban az ökumenikus projektumban kristályosodnak ki, amely az „Igazságosság, a béke és a teremtettség megőrzése" címet viseli. Más fontos kérdésekről, mint például az egyház-állami viszonyokról és az emberi jogok ökumenikus állásfoglalásairól e tanulmány szűk keretei miatt most nem szólhatunk. 2. A közép- és kelet-európai ortodoxia és a volt Szovjetunióban élő nagy ortodox egyház 1961-es csatlakozása az Egyházak Világtanácsához nagy reménységeket ébresztett. Ugyanakkor a „Nemzetközi Missziói Tanács" is része lett az ökumenikus mozgalomnak. 3. A világ politikai helyzete is gyökeresen megváltozott a második évezred utolsó évtizedében, és ez elhozta a nagy veszéllyel járó hidegháború végét. Történelmi fordulópontot jelent az ökumenizmusban a római katolikus egyháznak a 2. Vatikáni Zsinaton elkezdődött változása (1962-65). 1978 óta pedig az új pápa, II. János Pál, különösen az 1980-90-es években látványos nyilatkozatokban és eseményekben tette nyilvánvalóvá ökumenizmusát. Le kell szögezni, hogy ez a pápa ebben a tekintetben soha nem remélt változásokat vezetett be a római katolikus ökumenizmusba. Fontos tétele az, hogy a keresztény egyházak előtt nincs más út, mint az ökumenikus, az egységkeresés útja, amely folyamat „visszafordíthatatlan". Természetesen a római katolikus ökumenizmus sajátosan felekezeti és sok tekintetben nemcsak különbözik a protestáns és ortodox értelmezéstől, hanem ellene is mond azoknak. Mindezek ellenére lényegében a felekezeti egyházak kánoni és egyházjogi tekintetben majdnem semmit sem változtak. A dialógusok és a gyakorlati együttműködések ellenére az alapigazságot még mindig az jellemzi, hogy „konzekvenciák nélküli konszenzus" van csupán. Bár az is igaz, hogy fél évszázad alatt egyes egyházakban egész sor „apró lépésre" került sor az ökumenizmus útján. Az biztos, hogy mindannyian vallják az Egyházak Világtanácsa első alkotmányában foglaltakat:
