Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 4 (1998) 1-2. sz.

1848 - Szigethy Gábor Búcsúvacsora Petőfi a forradalom előestéjén

SZIGETHY GÁBOR Búcsúvacsora i. Arany János verses levele az Életképekben jelent meg 1847. május 8-án. Petőfi Sándor büszkén lobogtatta a Toldi szerzőjének újságban világgá kiáltott baráti rajongását, s jókedvűen készült elutazni Erdélybe, találkozni régen látott kedvesével, Júliával. Egy héttel korábban élvezhette a Szépirodalmi Szemlében verseskötetéről Pulszky Ferenc szellemesen gonosz, de lényegében elismerő bírálatát („Petőfi múzsája a magyar köznép regéiben élő királyleány, mely mindamellett, hogy haja arany, könyűje gyöngy, s mosolya rózsabimbó: mégis mezítláb megyén le a patakra, hogy kedvesének ruháját mossa, s piros csizmát ölt vasárnap, midőn templomba készül; egyébiránt hétköznap reggeltől napestig mindig dalol."), és a május 9-én megjelent lapszámban arról olvasott: „meglehetőst" kiválóak verseinek németnyelvű fordításai. S éppen aznap újra megjelent Geibel könyvárusnál A helység kalapácsa, a Hazánk készült közölni Szomorú éj című versét, az Életképek szerkesztőségében már nyomdába küldték a Ha férfi vagy, légy férfi kéziratát. Petőfi Sándor 1847. május 9-én népszerű és sikeres költő. Már úton van s Debrecenben ébred, amikor május 14-én a Budapesti Híradó néhány Petőfit csepülő goromba mondattal szórakoztatta olvasóit („Egyik rész azt hiszi, hogy Magyarországnak egy /?/ költője van, Petőfi úr; a másik rész viszont úgy véli, hogy Petőfi úr minden tehetsége mellett sem első költője hazánknak, hogy ehhez hiányzik nála általános műveltség és bármennyire megfelel is az olvasóvilág nyersebb része igényeinek."), s ugyanaznap jelent meg a Pesti Hírlapban a nagytekintélyű Eötvös József méltató írása is - minderről azonban majd csak hetek múlva szerez tudomást. Most utazik, kocog vele a szekér. Erdély felé. Arról sem tudni Erdődön ahová május 17-én érkezik -, hogy a Honderűben Arany János verses levelét, Arany Jánoshoz írott versét és személyét is gáncsoskodó megjegyzésekkel körítve pellengérezik ki, Ökörszemnek csúfolva Aranyt, Sármánykának gúnyolódva Petőfit. S már újra Pesten van június derekán, amikor a Pesti Divatlap június 20-i számában olyan mondatot olvas, amelyről nehéz kideríteni, dicséretnek vagy rosszindulatú pocskondiázásnak szánta-é a szerkesztő: „Petőfinek hány bíráló veté már azt szemére, hogy igen triviális s múzsája mindig alant repkedő egyformaságban sínylik, pedig ha valakiről, róla lehet igazán elmondani azt, miként költészete éppen olyan, mint Néró császár volt, ki a történetírók szerint egy ruhát sem öltött magára kétszer." Értse mindenki úgy, ahogy akarja! Május 14-én a debreceni színházban - négy éve sincs, vándorszínész korában egy telet éhezett-fagyoskodott át ebben a városban, s most mint költőt lelkesen ünnepli