Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 4 (1998) 1-2. sz.

Kulturális figyelő - Aranyhíd (Baán Tibor) - Évtizedek sodrában (László József) - Csak katolikusoknak (Veöreös Imre) - A szent (ifj. Cserháti Sándor)

KULTURÁLIS FIGYELŐ Hárs Ernő: Aranyhíd Orpheusz, 1997. Hárs Ernő „őszike" korszakának fontos kötete az Aranyhíd, melyben a költő - túl a hetvenen, sőt a hetvenötön - számot vet életével s az elmúlással. A három versciklust (Feltámadásra várva, Oszi hegycsúcsok között, Zarándokút) és egy oldottabb párbeszédes költői művet (Űrrepülés) tartalmazó könyvet a mulandóság témájára rímelő műfordítások zárják. Mindez így együtt valóban képet ad Hárs Ernő költői műhelyéről. így arról a líraeszményról is, mely nem tűri a szavak devalválását, a fedezetlen csekket, a kóklerkedést, a handabandázást. A költő - Szabó Lőrinc szellemében - a pontosan végigvezetett és érzékelhetővé tett gondolattal rendet visz a létezésbe. Ebben az emóciót meg- és átvilágító racionális szemléletben, lobogó tudásszomjban van valami fauszti méretű sóvárgás a szépség és a rend, a derű és a boldogság után. Mindezek ellenére - tudjuk - lehetetlen, s mégis minden jel arra mutat, hogy lehetséges. Lehetséges akkor, ha az anyagi és szellemi folyamatokat nemcsak az itt és most szemszögéből vizsgáljuk és éljük meg, hanem az odaát fénytörésében is. Tulajdonképpen erre törekszik a költő. Ennek a törekvésnek építőkövei a versek, köztük A túlélő, mely arról ad hírt, hogy mit jelent: „Halottak mind hosszabb sorfala mellett utóvéddé válni az úttörőből". E drámai élethelyzetben, a búcsúzás permanens állapotában mi más az öregség? - e líra mégis észleli a szépséget, mint az isteni törvény működését. Példázhatja ezt a Májusi súlytalanság című vers, mely ezúttal is a paradox logika segítségével fordítja át a reménytelenséget a remény és a bizalom extatikus ünnepévé: Akácfavirágtól habos nappalok s a csalogányok vége tér he tétlen trilláival telt éjszakák között halad a rossz test lassan cél felé, oly könnyedén, oly semmi zajt nem ütve, mintha ólomsúly esztendők helyett csak göndör felhő volna rakománya. A halálfélelmet elcsendesítő bölcsesség és emelkedettség megélése e lírában újra meg újra lehetővé teszi a kötet címadó versében említett „aranyhíd" megpillantását, amint a „két baráti part, az élet és a halál közt" feszül. Lehetővé teszi a Gondviselésbe vetett hit megerősödését. S annál inkább, mert a versén az emberi egzisztencia határhelyeztében, azaz a „mindenütt és a sehol közé szorulva" egyre újabb felismerésekre jut. Mindezt a külvilág aligha érzékeli, pedig a látszólagos eseménytelenség mögött metafizikai jelentőségű folyamatok zajlanak. Egyre nyilvánvalóbb ugyanis, hogy „kitöltött szív-űrlapjainkkal / a megtagadhatatlan végső feltámadásra" várakozunk (Feltámadásra várva). A versek érzelmi, értelmi, spirituális szólamainak egymást átjáró, egymásba tükröztetett gazdagságában a személyes élmények mint az ember és az emberiség sorsát kifejező léttanulságok jelennek meg. Hárs Ernő ősze így lesz „kozmikus ősz". így fedezi fel a költő