Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 4 (1998) 1-2. sz.

Egyház a társadalomban és a nagyvilágban - Vallások Kelet-Európában

hidegháború évtizedeire (Dulles-Hromadka vita Amszterdamban, 1948-ban), a békeharcra és termelőszövetkezeti mozgalomra. Afganisztán megszállására, Csehszlovákia 1968-as lerohanásának értelmezésére vagy Ceauescu falurombolási politikájának az Egyházak világtanácsa által történő támogatására. Az amerikai szociológia ismert fogalma szerint a „civil religion" (társadalmi vallásosság) kimutathatóan ott található azokban a törekvésekben, amikor a „hatalom" magát vallásosán igyekszik legitimizálni és kultusszal veszi körül magát. Meg kell említenem azt a mai kihívást, amit az egyik fiatal evangélikus lelkész fogalmazott meg a Népszabadság hasábjain éppen az idei ökumenikus imahét után (Bartha István: Ökumenikus elmélkedés, Népszabadság, 1998. február 2.). Saját egyházi írusztrációs gondolatait kérdésekben fogalmazza meg, magyarázzuk javára az őszinteséget, bár megjegyzendő, hogy inkább a Lelkipásztor vagy a Teológiai Szemle hasábjaira valók volnának a gondolatai, mert így itt a Népszabadságban „a saját kút mérgezésének" tűnik. A kérdés komoly, mennyire „csak történelmi szükségszerűség" az ökumené ma, amikor „már nincs tétje a rivalizálásnak, tétje van viszont a puszta fennmaradásnak"? Nem volna az ökumené más, mint „menekülttábor"? A „kiábrándultak", az „unatkozók", di„nem eléggé bátrak" tábora! Akorrajzhoz azért azt meg kell jegyeznem, hogy hiteltelenül hatásvadász és hamis az a megjegyzés, hogy „1945 után már csak a döbbenet, a kiábrándultság, a dögunalom következett". Aki itt élt Európában és különösen a Kárpát-medencében, az ugyan tudna döbbenetről és kiábrándultságról is beszélni, de „dögunalomról" soha! Erről a vasfüggöny mindkét oldalán gondoskodtak, főleg a keleti részen! Az ökumenikus imaheteken vagy más alkalmakon rajtunk szolgálattevőkön nyugszik a felelősség Sopronban vagy Pécsett, Budapesten vagy Nyíregyházán, hogy körülírva Pál apostol igéjét, senki se csak a maga hasznát, a dolog történeti szükségszerűségét, unalmát és sodródását nézze, hanem mindenki a mások hasznát is, és az az indulat legyen bennünk, ami Krisztus Jézusban is megvolt... (Fi 2,4-5). Ezért szükséges újra és újra átgondolni az ökumené alapkérdését, milyen kiindulóponttal, indítással, milyen céllal és milyen módszerekkel keressük az egységet. A terhelő múlt és a jelen ökumenikus feldolgozása Mai egyházi és ökumenikus helyzetünket nem érthetjük meg a múlt összefüggései nélkül. Évszázados vallásháborúk és szembenállás után a katolikus-protestáns viszonyban a II. Vatikáni Zsinat hozott olyan változást, amelyik lendületet adott az ökumenikus mozgalomnak. Hazánkban egyes személyek korábbi közeledésén túl jelentős eseménynek kell tartanunk, hogy 1976-ban dr. Gál Ferenc olyan ökumenikus tankönyvet jelentetett meg a katolikus teológiai képzés számára dr. Szálai János és dr. Koncz Lajos közreműködésével, amelyben az ortodox és evangélikus egyházi ismertetést Berki Feriz és magam írhattam. így papi generációk sora került közelebb a korábban tiltott egyházakhoz és teológiákhoz. A rendszeres januári imaheti katolikus-protestáns ökumenikus istentiszteletek sora 1987. január 21-én a Bács-Kiskun megyében lévő Csengőd evangélikus templomában kezdődött, ahová ifj. Hafenscher Károly lelkész meghívta Paskai László akkori kalocsai érseket. A terhelő múlt ökumenikus feldolgozásának látványos nagy eredménye volt, amikor II. János Pál pápa 1991. augusztus 18-án a debreceni református nagytemp-