Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 4 (1998) 1-2. sz.
Egyház a társadalomban és a nagyvilágban - Vallások Kelet-Európában
DR. HARMATI BÉLA Az ökumené Magyarországon - ötvenöt év történetének tanulságai Jézus imádságának János apostol írása szerint megőrzött csodás áldása és feladatokat adó kötelezése, „...hogy mindnyájan egyek legyenek..." (Jn 17,21) ragyogjon fel előttünk, amikor a magyar ökumené ötvenöt évére emlékezünk és tanulságait vitatjuk meg. Az 1993. június 26-án tartott ötven éves ünnepi megemlékezésre megjelent könyvünkben részletes történeti elemzéseket és az 1948-as amszterdami világgyűléssel kapcsolatban addig még meg nem jelent érdekes dokumentumokat találunk. Ezt a kiadványt kézbe adva abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nem kell ismételnem az 1943. június 26-án történt megalakulásra, valamint az Ökumenikus Tanács szervezetének és munkájának az évtizedek alatt történő megerősödésére, a nemzetközi kapcsolatok kiszélesedésére vonatkozó részleteket. Az ökumené alapkérdésének megválaszolása Az ökumenikus mozgalom egységkereső lendülete mögött Jézus Krisztus követésre buzdító hívása és missziói küldése áll. Az egyház egysége benne, aki az egyház alapja (lKor 3,11: „...más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely a Jézus Krisztus. ..") már megadatott számunkra, tehát nem a mi feladatunk létrehozni azt! Félreértés ezért az addíciós módszer, amelyik a különböző konfesszionális különbségeket a tanításban egyszerűen az egy igazság különböző aspektusaiként egymás mellé teszi. Ugyanígy hamis út a szubtrakciós módszer, azaz a törekvés: csak a különböző egyházakban közösen meglevő tanításokra figyelni és minden elválasztó dolgot elfelejteni. El kell vetnünk azután a relatív igazság gondolatát és a sokszor jelentkező külső, társadalmi vagy geopolitikai szempontokat is, az igazságra indifferens módon tekintő „világegyház-romantikával" és „egységrajongással" együtt. Az egységkeresés nem unionizmus, az ökumenikus mozgalom nem uniós törekvések mozgalma, amikor valamelyik történeti egyház magát az igazi egyháznak kiáltja ki és a hozzá való visszatérésben jelöli meg a célt, hanem a meglévő konfesszionális egyházakon keresztül, a Krisztusi igazság együttes keresésében lehetünk együtt istentiszteletben, imádságban, a szeretet, a misszió gyakorlásában, egymás és a környező világ életének segítésében (communio in sacris et operis). Az ökumenikus mozgalom évfordulóján meg kell vallanunk, hogy megkísértett bennünket, magyar egyházakat, de Genfet, az Egyházak Világtanácsát is a „szekuláris ökumenizmus". Egyrészt kerestük az egyházak egységét valami „ellen" és „kísérő-liturgiává" üresedtünk világi-politikai hatalmak szolgálatában (szolgáló egyház, diakóniai teológia), kacérkodtunk a „korszellemmel" (Zeitgeist). Gondoljunk csak a
