Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 3 (1997) 3-4. sz.

Borzsák István: Melanchthon születésének ötszázadik évfordulójára

uzsorások és egyéb gyűlöletes ragadozók vígan élik világukat! Csakhogy az egyelőre „athéninak" mondott „mágnások" is állandóan érzik a lelkiismeretfurdalást, „a kutyákat, melyek elől nincsen menekvés, és amelyek nyomon követik a gonosz tetteket." Annak idején a latin utószóba iktatott görög idézet azonosításával sikerült bizonyítanunk, hogy Bornemisza az eredeti görög szövegből formálta szívhez szóló magyar parafrázisát. Láthatjuk azonban, hogy ez az 1558-ban készült magyar Elektra híven tükrözi nemcsak a bécsi mester, hanem a wittenbergi Praeceptor intencióit, vallásos meggyőződését, történelmi tapasztalatait és világfelfogását is, csak éppen a jó Budából kivetett diák a maga bőrén tapasztalta meg azt, amit Bécsben vagy Wittenbergben biztonságos távolból jóindulattal vagy közömbösen szemléltek, - vagy figyelemre sem méltatták. * Negyven évvel ezelőtt a magyar Elektra kalauzolásával jutottunk el Melanchthonhoz. Felismeréseinket semmiben sem változtatta meg, legfeljebb elmélyítette az egykori diákból szuperintendenssé lett Bornemisza Péter későbbi fóliánsainak vizsgálata, amelyekben a Praeceptor jelenléte ugyancsak kézzelfogható. Jelen volt azonban a nagy tanító még nagyon sok növendékének munkásságában, akik százával sereglettek Wittenbergába, hogy tanuljanak és a tanultakat itthon kamatoztassák. Szinte külön regény kerekedett annak a jó szándékú hagyománynak a vizsgálatából, amely szerint Melanchthon két barátja és munkatársa, Simon Grynaeus és Vitus Winshemius Mohács évtizedében Magyarországon is működött. A tudománytörténeti legendák burkának lehántása után pozitívumok helyett annyi maradt, hogy a protestáns szerzők minél korábbi közvetlen kapcsolatokat igyekeztek kimutatni a reformáció wittenbergi központja és hazánk között; a katolikusok cáfolták, amit lehetett; érthető a Mohács korabeli nagyság emlékének melengetése, az Academia Coruiniana jelentőségének hazafiaskodó hangsúlyozása. Feltétlen pozitívum a Melanchthon-tanítványok hazai működésének - egyelőre még mindig csak részleges - feltárása: hogyan hasznosította például a bártfai L. Stockei a maga pedagógusi gyakorlatában a Wittenbergben tanultakat? Melanchthon roppant levelezésének tanulmányozói sűrűn találkoznak olyan fordulatokkal, amelyek ékesen bizonyítják a Praeceptor érdeklődését dolgaink iránt (pl. CR IX. 902: narrat mihi hospes Pannonius, „mint ahogy magyarországi vendégem beszéli" vagy uo. 903: ex Pannónia huc scribitur, Magyarországról írják"). Batizi András így számol be volt tanárának 1543 decemberében a török alatt senyvedő keresztények helyzetéről, a török álnokságáról stb. Stockei Lénárd 1544 nyarán „vérszomjas farkasoktól körülvett fészkének" (Melanchthon) helyzetét így jellemzi: ,flinc regis impia mens, hinc Turcica immanitas, hinc nobilitatis (vagyis nem az athéni, hanem a hazai mágnásoknak) feritas, hinc civium odia nos petunt..." („Egyik oldalról a király istentelensége, másikról a török kegyetlenkedése, a mágnások vad indulata, vagy a lakosok gyűlölködése fenyeget bennünket"). Hasonlóképpen ír az Euripidés-fordító Gyulai Torda Zsigmond is Camerariusnak Eger hősi védelméről (1552 október), Melanchthonnak 1555-ben a perzsiai események híréről és a gyermek János Zsigmond visszahelyezéséről, Egri Lukács ugyanez év tavaszán a lengyelországi vallásügyi tárgyalásokról és a török újabb akcióiról. Stockei 1557 elején már a János Zsigmond és Izabella visszahozatalával előálló helyzetet ismerteti: „ Transylvani, dum Ferdinandi iugum excutiunt, inciderunt in Turcicum." („Az erdélyiek lerázták ugyan Ferdinánd igáját, de nyakukba vették a törökét.") Két pogány közt...