Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 3 (1997) 3-4. sz.

Tomka Miklós: A mai magyar kereszténység két stílusa

A gyakorló felnőtt keresztények 88 százaléka vagy 50 éves és idősebb, vagy/és falun élő. Életkörülményeik a számukra magától értetődő hagyomány védelmére, pluralizmus ellenes magatartásra, előjogok követelésére, a múlt restaurálásának vágyára, az általuk kisebbségnek vélt és félreérthetetlenül elítélő hangsúllyal „liberálisnak", „kommunistának", ateistának címkézett nem hívők elutasítására ösztönözhetik őket. Ebből a szemszögből nézve a párbeszéd nem más mint elvek feladása és a saját közösség elárulása. A keresztényeknek ez a csoportja alkalmasint ezzel gyanúsítja a hívok másik részét. Az 50 évnél fiatalabb városiak a felnőtt keresztényeknek csupán 10 százalékát teszik ki. (Miközben az ország felnőtt népességének 31 százaléka tartozik ebbe az életkori-lakóhelyi kategóriába.) A kisebbségi helyzetben levő és azt felvállaló keresztények energiájának jelentős részét az fogyasztja, hogy az egyházon belül igazolják magukat. Energiájuk maradéka arra kell, hogy a társadalommal megértessék, hogy sokféleképpen lehet kereszténynek lenni s ők is igazán egyházhű hívők. A harc a számarányok ellen folyik. A társadalom gyakrabban találkozik a vallásos emberek idősebb, vidéki, párbeszédképtelen és arra nem is vágyó részével, mint a párbeszédre kész kisebbséggel. „A vallásos ember" fogalmát ennek megfelelően a nem hívők között nagyon sokan a „csak saját igazságát tisztelő", az „intoleráns", a „beképzelt", a „múltba ragadt" jellemzéssel párosítják. Azoknak a hívőknek, akik kisebbségi helyzetből bár, de a társadalom életében mégis részt kívánnak venni, a keresztény többség magatartásával szemben kell bizonyítaniuk, hogy ők őszintén és fenntartások nélkül és a mások másságát tisztelve és elfogadva törekszenek párbeszédre a nem vallásos emberekkel és tulajdonképpen mindenkivel. Személyes hitelük elegendő lehet a dialógus megkezdésére. Nem tudják azonban maradéktalanul feloldani a társadalom nem hívő részének a hívő emberek megértése körüli zavarodottságát. Hogyan lehet ilyen ellentét keresztények és keresztények között? Ilyen különbségek láttán ki egyáltalán a hiteles keresztény? Irodalom 1 A főleg katolikus értelmiségieket tömörítő Magyar Pax Romana fórum 1997. évi, április 1-5. közötti konferenciáján elhangzott előadás középső része. Az előadás bevezető része a modern társadalom jellemvonásairól szólt. Ez időközben megjelent a CONCILIUM című nemzetközi teológiai folyóiratban, a német kiadásban „Die Fragmentierung der Erfahrungswelt in der Moderne" címmel (1997. 3. szám 292-303. o.). A következtetéseket tartalmazó befejező részt az Európai Szemmel című folyóirat (1997. 2. szám 32-45. o.) közölte „Missziós egyház" címmel. A katolikus példákat és szóhasználatot a konferencia jellege indokolja. 2 Különböző magyar társadalomkutató intézetek egybehangzó kutatási adatairól v. ö. Tomka Miklós: Magyar katolicizmus 1991. Budapest, Országos Lelkipásztori Intézet 1991., fóleg 45-47. o. 3 Legelőször említi Vásárhelyi Mária: Az intézményrendszer presztízséről. Jel-Kép 1995. 3. 3-12. o. 4 Nielsen, Niels: Revolutions in Eastern Europe. The Religious Roots. Maryknoll, Orbis 1991. 5 Ezt a tézist magam is többhelyütt képviseltem, most a lengyel Edmund Wnuk-Lipinski egy írásában olvasom. V. ö. Grycz, Wolfgang: In was für ein Polen kommt der Papst? Ost-West Informationsdienst 193. 1997. 1. 26-40. o. 6 Reánk is, a hazai evangélikus egyházra is érvényes, amit az itt közölt tanulmány ír a mai magyar kereszténység két stílusáról. Ezért a következő lapok nekünk és rólunk is szólnak. Mégis, telefonon feltettem a kérdést a szerzőnek: „Miben látja az evangélikus egyház sajátos helyzetét?" Kérdésemre Tomka Miklós így válaszolt: „Az evangélikus egyház polgárosodót-