Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 3 (1997) 3-4. sz.
Imre Mihály: Antik-humanista és reformátori szemlélet szintézise Melanchthon retorikájában
III. A retorika esetleges szentírás-magyarázó funkciója nem ismeretlen már ekkor, hiszen találunk erre más példát is. 1551-ben jelenik meg Baselban Bartholomaeus Westhemer, Troporum, schematum, idiomatumque communium liber című könyve. Az elsó' kiadás az előszó tanúsága szerint már jóval korábban megjelent, a baseli javított utánnyomás. Aszerző szorgalmasan összegyűjti a Biblia sok-sok figuráját és trópusát. Láthatóan a hagyományos, az elocutioban [szónoklástan, ékesszólás] ismert elnevezéseket használja, sok szöveghelyet citál, értelmezéseiben bőven idéz ókori auktoroktól is. Westhemer az egyházatyákra, különösen Augustinusra hivatkozik, amikor legitimálni akarja saját vállalkozását, módszereit. Hasznosnak mondja ezt a vizsgálatot, mivel segíti a Szentírás értelmezését, azonban elutasítja az enthusiasták és misztikusok sokszor túlzó, önkényes írásmagyarázatát, erőszakolt allegorizálását. A szerző azonban csak az elocutio körein belül marad, más retorikai jelenségről nem beszél, gyűjtését mindazok számára hasznosnak gondolja, akik szeretik a bibliai képes beszédet, ül. annak minél teljesebb megértését szeretnék. 17 Melanchthon már retorikája első kiadásánál működtette" koncepciójának legfontosabb elemeit. Bemutatta a retorika szerepét az írásmagyarázat területén. Ekkoriban már folytatta szentíráskommentárjait Wittenbergben, Pál apostol leveleit 1518 óta folyamatosan magyarázta. Ezek folyamatában is föl lehet fedezni retorikai elveinek alakulását, azok ottani érvényesülését. Először a Titushoz írott levelet kommentálta, amelyet következetesen fölosztott a szónoki beszéd részeire és ahhoz igazodva haladt a gondolatmenet. Izsák áldozatáról szólva a történetet a genus dehberativum keretében tárgyalja, amelyben bőségesen érvényesülnek a svasoricus (rábeszélő) és dissvasoricus (lebeszélő) elemek. A rómaiakhoz írott levél bevezetőjében Pál apostolt egyértelműen tudatos rétornak tekinti, akinek heroikus stílusa Démoszthenészhez, vagy Ciceróhoz mérhető, a levelet pedig teljes egészében retorikai elvek alapján fölépítettnek ítéli. Ekkor már beszél „Stylus Paulinus"-ról, amelynek megvannak a maga jól definiálható specifikumai. 18 A retorikai elveket azonban nagyon is tudatosan alkalmazza reformátori meggyőződésének bizonyítására. A retorika mellett szükség volt a hitújítás kezdeti időszakában a mindennapi harcaikat folytató lelkészeknek konkrét homiletikai segítségre, amellyel az írásmagyarázatot végezhették, új szempontú prédikációt készíthettek. Ezeket az igényeket elégítik ki a „De officiis concionatoris" és a „Ratio brevis Sacrarum concionum tractandarum" című értekezések. (Az itteni megállapítások részben, vagy egészében aztán átkerültek a retorika különböző kiadásaiba, szentírás-magyarázatokba.) ADe officiis concionatoris című írásnak önálló fejezete foglalkozik a középkori eredetű és a reformáció által hevesen elutasított, burjánzóan allegorizáló írásmagyarázói eljárással: a vonatkozó rész címe „De quatuor sensibus scripturae" -, vagyis Az írás négy értelméről. Megállapítása szerint egy és egyszerű az írás értelmezése, amely a grammatikai értelmezéshez, jelentéshez igazodhat csak. Amennyiben ez bizonyos, úgy a legjobban tud bennünket tanítani és lelkiismeretünket megerősíteni, ha valaki ehhez bármit is hozzákölt, vagy hamisan kohol, az bizonytalanná válik és elveszítjük lelldismeretünk biztonságát. Kövessük tehát mindig a grammatika és retorika által adott szabályokat (Sequamur igitur semper iuxta Grammaticae seu Rhetoricae precepta), a természetes és saját jelentést. Nagyon óvatosan és mértéktartással folyamodjunk a sensus spirituális használatához, hiszen az allegorikus, tropológikus és anagógikus jelentések kritikátlan és mohó használata súlyos tévedésekhez vezethet, rosszabb esetben tudatos megtévesztés forrása lehet. Ilyet láthatunk azoknál a hamis magyarázóknál és képzelgőknél, akik azt tartják, hogy Ábrahám a római pápát jelentené a sensus spirituális értelmezése szerint. (Sicut videmus hallucinatos esse, qui per Abraham um significari Romanum
