Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 3 (1997) 3-4. sz.

Imre Mihály: Antik-humanista és reformátori szemlélet szintézise Melanchthon retorikájában

Pontificem scripserunt.) Az itteni gondolatmenet aztán bekerül majd a retorika későbbi kiadásaiba önálló fejezetként „De quatuor sensibus sacrarum literarum" címmel. Itt még pontosabban fogalmaz, amikor megnevezi az írásértelmezés három legfontosabb elemét, a Septem artes liberales első egységét, amit triviumnak neveztünk: „...iuxta praecepta Grammaticae, Dialecticae et Rhetoricae." Idézi Dionysius Areopagita klasszikus példáját a Jeruzsálem szó jelentésváltozásaira.

19 Melanchthon retorikai gondolkodásában tehát a Szentírás értelmezésében is van kompetenciája a retorikának, azzal is adekvát instrumentumrendszerként működik és működtethető. Az ókori-humanista retorikák éppúgy alkalmasak Cicero és Pindarosz szövegérétésére-értelmezésére, mint Pál apostol leveleinek, vagy a Zsoltárok könyvének vizsgálatára. Melanchthon mindent meg is tesz, hogy ezt az alkotói-befogadói tudatot minél elevenebbé, aktívabbá tegye és tudatosítsa széles körben. Teszi ezt a retorikakiadások primer közegében, de ugyanígy jár el számtalan auktorkiadása esetében. Soha nem mulasztja el bizonyítani, demonstrálni, hogy kétirányú szisztémáról van szó. Amikor kiadja Cicero Topicajahoz készített Scholiait [Magyarázó jegyzetek], telezsúfolja azt is bibliai elemekkel Pál leveleiből és a Zsoltárok könyvéből származó példákkal. Pindarosz fordításához készült jegyzeteiben pedig bőséggel beszél e kiváló görög költő erényeiről, amelyek oly igen hasonlóak a bibliai Dávid király poétái kiválóságaihoz. 1538-ban jelenteti meg Nürnbergben Eoban Hessus, a korszak népszerű és tehetséges latin költője, a reformáció kedvence, latin nyelvű zsoltárátköltését. A disztichonos parafrázis igazi humanista teljesítmény, a szerző láthatóan az ókori irodalmi mintákat akarta imitálni. Meg is tett mindent ennek érdekében, kiváltképpen retorikai teljesítményére volt büszke. A kötethez az egyik terjedelmes ajánlást Melanchthon írta, aki éppen ezért dicséri a szerzőt, mondván: végre nem kell szégyenkeznünk, mert Dávid zsoltárai méltóak a múzsákhoz és Apollónhoz s ezt annak a retorikai apparátusnak köszönhetik, amelyet Hessus ingeniuma adott nékik.

20 Már a retorika első kiadásában a hagyományos három szónoki beszédnem mellett (iudiciale, dehberativum, demonstrativum) megjelenik egy negyedik genus, a didaszkalikon, vagy didascalicum [magyarázat, útmutatás]. Szerepeltetését Melanchthon azzal indokolja, hogy mostanában szükség van erre a negyedik nemre, mivel az aktuális igényeket elégít ki. Főként az egyházban és a vallásos életben használatos, mivel a hitre és a jó erkölcsökre való buzdítást fejezi ki. Itt nem annyira a rábeszélő szónoklatokra, hanem inkább a vallási tanításokat megismertető prédikációkra van szükség: „...ubi non tantum suasoriae conciones habendae sunt, sed multo saepius homines Dialecticorum more, de dogmatibus Religionis docendi sunt, ut ea perfecte cognoscere possint."

21 Ez a genus eléggé közel áll a demonstrativumhoz, hisz számos esetben kínálja a Biblia is a dicséret, dicsőítés lehetőségét, örömét. Jelen van ez a zsoltárok könyvében, hiszen közöttük találunk számos olyat, amelyik panegyricus. A genus didascalicum ugyanakkor rokonságot tart a deliberativumból a consolatioval, a vigasztalással és a könyörgéssel is. Adidascalicum használata önmagában még nem jelenti, hogy a prédikációból elvész a művészi alakító szándék és eszköztár, vagyis bekövetkezne a „dissimulatio artis". Ugyancsak itt célszerű számontartani azt a retorikai feladatot, amellyel könyörögnünk kell az irgalomért, vagy buzdítani, rábeszélni az együttérző keresztényeket a török elleni harcra. Melanchthon retorikáinak ez folyamatosan jelenlévő vonulata, de átszivárog innen a német protestáns retorikák többségébe. ATürkengefahr mélyen beágyazódott a protestantizmus teológiai gondolkodásába a kettős antikrisztológiával, apokaliptikájával. Melanchthon volt az, aki a török veszedelmet retorikai tárgyként legitimálta. Ennek kapcsán a retorika nagy részei közül (inventio, divisio, elocutio) [írói lelemény,