Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 3 (1997) 1-2. sz.

Fabiny Tamás: Isten bárányai

Háborús élményeket idéznek ezek a sorok. Békeidőben nem három lábú és kétfejű bárányok születnek, hanem makkegészségesek. Nevet is adnak nekik. Egyiket Dollynak hívják. Pajkos név. Fényképe bejárta a világsajtót, hiszen ő az első kiónozott bárány. Egyik tudós diadalmas, másik szégyenkezik. Remény és aggódás. Szabad egy állatot génmanipulációval előállítani? Másolható-e egy élőlény?! Ma „csak" egy bárány, holnap már az ember is...? Akkor aztán eldobhatjuk a Kosztolányi-kötetet, a Halotti beszéddel együtt: Okuljatok mindannyian e példán. Ilyen az ember. Egyedüli példány. Nem élt belőle több és most sem él, s mint fán se nő egyforma két levél, a nagy időn se lesz hozzá hasonló. Amikor először került a szalagcím elém: BÁRÁNYT KLÓNOZTAK, így olvastam félre a szöveget: bárányt kínoztak. Lehet, hogy nem tévedtem olyan nagyot? A kutatók azért folyamatosan bizonygatják, hogy nem kell aggódni, hiszen létezik tudományos lelkiismeret. Tudom azt is, hogy mindez még csak a teremtéshitnek sem mond ellen, hiszen a kiónozott bárány is élő petesejtből született. Bennem mégis rossz érzések kavarognak. Dollyra nem haragszom, sőt szeretem őt, részvéttel szeretem. Tudom, Isten báránya ő is. De legalább ne báránnyal tették volna! Lemosdanak a mészároslegények. Némelyek közülük fehér köpenyt öltenek. Uram, irgalmazz! Agnus Dei, qui tollit peccata mundi...