Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 3 (1997) 1-2. sz.

Fabiny Tamás: Isten bárányai

FABINY TAMÁS Isten bárányai A bárány a leghétköznapibb állat. És a legszentebb. A leghétköznapibb, hiszen az igazán szegény népek sokszor egyedüli háziállata. A domesztikáció talán első jele. Húsa és gyapja szerény, de tisztes megélhetés forrása lehet. Szegények ízes eledele a juhsajt és a juhtúró. A bárány ugyanakkor a legszentebb állat. Számos vallásban felbukkan. Az aranygyapjú vagy az aranyszőrű bárány távoli kultúrák szimbolikájában is szerepel. Jelképét azonban igazán a Biblia szentelte meg. Az ősatyák - Ábrahám, Izsák, Jákob vagy Mózes - pásztorok voltak, akárcsak többen a próféták közül. Életüket bárányok között élték, ami egy nomád hagyományokat ápoló közegben természetes is volt. Mindez hatott a vallási kultuszra. A bárányt szelídsége, kiszolgáltatottsága és engedelmessége tette alkalmassá az áldozati szerepre. A zsidó nép Egyiptomból való szabadulásánál is döntő szerepet kap a bárány: a tizedik csapás során csak azokat a házakat kímélte meg a pusztító angyal, amelyek ajtófélfáját megkenték a páskabárány vérével (2 Móz 12,5). Mindmáig erre emlékeznek a zsidó családok, amikor talán legnagyobb ünnepükön elfogyasztják a páskabárányt. Ama csütörtök éjjel Jézus páskavacsorán vett részt tanítványaival, hiszen megtörték a kovásztalan kenyeret, körbeadták az áldás kelyhét. A kenyérdarabokat keserű mártással fogyasztották, emlékezve a nyomorúságos időkre. Egy valami hiányzott az asztalról: a páskabárány. Mert az maga Jézus volt. Pál apostol is így idézi fel a passiótörténetet: „A mi páskabárányunk, a Krisztus, már megáldoztatott" (1 Kor 5,7). Jézusban beteljesedtek az ézsaiási és a jeremiási próféciák: száját nem nyitotta szóra Pilátus előtt, olyan volt, mint a juh, amely némán tűri, hogy nyírják. Hitünk szerint ugyancsak Jézusban valósul meg a totális béke, amelyet a próféta így jövendölt meg: „Akkor majd a farkas a báránnyal lakik" (Ézs 11,6). Jézusra már működése kezdetén ezt mondta Keresztelő János: „íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét". Ecce Agnus Dei, qui tollit peccata mundi. Jézus tanítványaira is gyakran alkalmazza a bárány szimbolikáját. Ez annak az ószövetségi szemléletnek a megőrzését jelentette, amely Istentől így vallott: „az ÚR az én pásztorom, nem szűkölködöm" (23. zsoltár). Mt 10,16 szerint úgy küldi ki övéit, „mint juhokat a farkasok közé". Jn 21,16-ban pedig Péter bízza meg ezzel a feladattal: „őrizd az én juhaimat". Az elveszett juh példázatában (Mt 18,11-14 és Lk 15,3-7) is magunkra ismerhetünk. Talán e gazdag bibliai szimbolika is az oka annak, hogy ha bárányt látok, mindig meghatódom. Bégessen bár békésen egy alföldi falu gyér legelőjén, vagy kaptasson társai után a Fogarasi-havasok szédítő meredélyein: nem tudom elérzékenyülés nélkül nézni. Szívszorító, amikor az országúton teherautó platóján pillantok meg összezárt bárányokat. Kiszolgáltatottak és megalázottak. Legfájdalmasabb élményemként pedig azt hordozom még mindig rémülten