Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 3 (1997) 1-2. sz.

Reinhold Niebuhr: Miért hallgat Barth Magyarországról?

számára lehetővé tette, hogy hitükről bizonyságot tehessenek és emberi méltóságukat anélkül bizonyítsák, hogy a politika világa felé hiú reményeket és hamis félelmeket táplálnának. III. Barth politikai ítéleteinek egy része rosszul leplezett Amerika-ellenességéből ered és abból, amit ő a mi „dollár imádatunknak" nevez. Néhány ítélete abból a hitéből adódik, hogy a harc valójában nem a kommunizmus és a demokrácia, hanem a szlávok és germánok között zajlik. „Az egyház kelet és nyugat között" című előadásában kijelentette: „A Szovjetunió nem csak a kommunizmust jelenti, de a szláv államok újraéledését is, amely a németek kelet felé irányuló ütését visszaveri." De a kelet és nyugat között zajló politikai küzdelmet Barth szerint még egy másik tényező is bonyolítja: az Amerika és a Szovjetunió közötti harc. „Szovjetunió és Amerika" jelenti ki, „egyaránt, de más módon gyermeke Európának. ... Mindketten hirtelen óriásokká növekedtek, mindkettő a maga módján Európa pártfogója, jótevője és védelmezője szeretne lenni. Mindkettő attól tart, hogy a másik bekeríti őt." Aztán Barth befejezésképp azt mondja, ami aztán végképp nem következik „Isten Igéjéből", hogy „El kell ismernünk, hogy a keleti óriás aggodalma megalapozottabb, mint a nyugati óriásé, ha a nyugati bástyák teljes gyűrűjére pillantunk." Megdöbbentő, hogy mennyi technikai, stratégiai és politikai előfeltevés játszik szerepet ezekben a veszélyes értékítéletekben. Emberek vagyunk és nem Isten, és így minden politikai ítéletünk elkerülhetetlenül kockázatokkal jár. Ha emellett teológusok is vagyunk, mindenképpen legyen bennünk annyi jó érzés, hogy időről időre megismételjük a páli figyelmeztetést, miszerint „Ezt pedig én mondom, nem az Úr", hogy hallgatóink egy kósza politikai véleményt ne ex cathedra kijelentésként fogadjanak. Megbocsátható Barthnak sok minden, mert kreatív és messzire látó teológus, aki a politika iránt is érdeklődik. Önkényes politikai állásfoglalásai is megbocsáthatók, de azért hozzátehetjük: bárcsak többet tanulmányozta volna a politikai rend valóságát, ha már olyan sokat szándékozott róla beszélni. Azt azonban nehéz megbocsátani neki, hogy nem vallotta meg alázattal, hogy tévedett Magyarországgal kapcsolatban. Olyannak tűnt, mint aki sokat tud Magyarországról, ám a történelem teljesen megcáfolta ítéletalkotását. Az ateista egzisztencialista filozófus, Jean Paul Sartre szakított a kommunizmussal és annak magyarországi tetteit elítélte. Még a brit és francia kommunista párt alacsonyabb szintű bértollnokai is megdöbbentek. És eközben Hromadka, Barth cseh tanítványa patetikus hangon védi az új magyar kormányt. Barth azonban még most is csak hallgat. Tőle, a világ legkiválóbb protestáns teológusától elvárhatnánk azt, amit a London Daily Worker segédszerkesztője megtett: nyilvánosan megtagadta korábbi illúzióit. (Christian Century, 1957. január 23.) Fordította: Jutási Angelika A Christian Century ugyanezen évfolyamának április 10-i számában jelent meg az a válasz, amelyben Barth szemináriumának tagjai megvédik mesterüket. Szerintük Barth azért nem foglalt a magyarországi forradalom kérdésében állást, mert „Svájc már túlságosan fel volt kavarva", valamint „a Nyugat már jól befeketítette magát Szuezzel kapcsolatban". Barth visszafogottsága szerintük visszavezethető „arra a kétes szerepre is, amelyet Mindszenty bíboros játszott a forradalom alatt". A tanítványok elismerik azt, hogy Barth politikai követ-