Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 3 (1997) 1-2. sz.
Ribár János: A halál teológiája
A halál gyakorlati teológiája A „mi a teológia?" kérdéssel összefüggésben: az elméleti kérdéseket tisztázó teológiai diszciplínák mintegy előkészítik az anyagot a gyakorlati, vagyis az alkalmazott teológia számára. A halál gyakorlati teológiáját ebben az összefüggésben a poimenikai (lelkigondozói) szempontból vesszük figyelembe, azaz a konkrét és személyes lelkigondozás, lelki ápolás felől nézve." (A gyakorlati teológia itt röviden említett területeit nem lehet és nem is szabad mereven elválasztani egymástól, de ennek tisztázása teológiai belügy, ettől most el kell tekintetnünk.) A gyakorlati teológia poimenikai speciális területe évtizedekkel ezelőtt találkozott különféle lélektani iskolák felismeréseivel, s azok eredményeit analitikus és kritikai alapossággal igyekezett és igyekszik feldolgozni 10 , így alakult ki a modernebbnek tűnő kifejezés: „pastoral-pszichológia", a lelkipásztorkodás lélektana (a./ a lelkipásztorok felé irányuló lelkigondozás, b./ a lelkipásztorok lelkigondozói gyakor" lata)." Ez azt jelenti, hogy egyrészt szükséges és elhanyagolhatatlan a teológiai felkészítés, másrészt viszont a modem lélektani iskolák eredményeinek rendszerezett, analitikus ismertetése, sőt begyakorlása (klinikai keretek között). A halál összefüggésében - a biblikus információkon túl - is nagyon sokat tanulhatott a gyakorlati teológia a halálkutatástól. Témánk összefüggésében három jelentős területen gazdagodott a gyakorlati teológia tudománya: \.i a gyógyíthatatlannak tartott betegek lelkigondozása, 2./ a haldoklók lelki elkísérése, 3./ valamint a gyászolók lelkigondozása. A lélektani kutatások jelentős mértékben járultak hozzá ahhoz, hogy a lelkipásztor a Biblia üzenetét megfelelőbb módon közvetíthesse a bajba került, szorongásos helyzetbe került ember számára. (A thanatológia, a halállal foglalkozó tudomány különféle ágai, mint thanatopszichológia 1 ", reanimációs kutatások.) i./ A gyógyíthatatlannak tartott betegek lelkigondozását jelentős mértékben segítette elő a lélektani fázisok megismerése. Ezeknek, a természetesen nem mereven kezelt fokozatoknak ismerete, jelentős mértékben segíti a lelkipásztort abban, hogy valóban támogató szolgálatot végezzen. A lelkipásztornak tudnia kell, hogy helyette senki nem végzi el speciális feladatát, mivel az még feltételezhető, de a gyakorlat még ezt is cáfolja, hogy megfelelő pszichoterapikus ellátásban részesül a gyógyíthatatlan beteg, de a lelkipásztor ennél jóval többet adhat, ha érti a dolgát, mert a távolabbi valóság felé nyitogatja az érintett szemét. A világi, orvosi kezelés segítséget adhat a problémák kimondásában, de azt a spirituális távlatot, aminek lélektani eszközökkel is bizonyíthatóan pozitív hatása van, csak lelkész adhatja meg, mert - ha ez a hivatása - akkor ő van tisztában a kérügmatikus (igehirdetői)és a liturgikus (szentségi cselekmény) dimenziókkal. Amíg nem ismerhette a pszichés folyamatokat, addig fenn állt a nagy veszély és kísértés, hogy a lelkész ezeket az elemeket (ige, szentség, imádság, áldás) önmagában véve, önmagáért alkalmazta, mintegy függetlenül a betegtől, és ezért hatott idegenül, s éppen ezért csökkent le az utóbbi évszázadban és évtizedekben az ekléziogén lelkigondozás. Ugyanis ezt nem a világi pszichoterápia szorította ki, a páciensek nem azért fordultak el az egyházi lelkigondozástól, mert a világi hatékonyabb lett volna, hanem mert idegenül élték meg az ekléziogént. Ott ált velük szemben „a pap", aki valamit celebrált, ami feszültségükön nem sokat, vagy semmit sem segített, de nem azért, mert a „portéka" rossz lett volna, hanem mert a felkínálás volt rossz. Mintha a szomjas embernek enni adnának, az éhesnek inni, a hidegtől reszketőnek jeges teát, a hőségtől szenvedőnek pedig takarót... mindegyik „adomány" jó önmagában véve, de nem mindegy, hogy mikor kinek adjuk. Ezért fogadhatta hálával a modem poimenika a halálkutatás minden eredményét, mert így megismerkedhetett a belső lelki folyamatok fázisaival, folyamataival, legyen szó bármelyik, egzisztenciánkat megrázó élménysorozatról. Ebben az esetben a gyógyíthatatlannak tartott betegekhez való viszonyulást segítette elő a lelki folyamatokban felfedezhető (dinamikus) fázisok leírása:
