Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 3 (1997) 1-2. sz.
Reuss András: Az ismeretlen Melanchthon (1497-1560)
tudományos ismereteit és továbbadta előadásokban tanítványainak, könyvekben megszámlálhatatlan olvasónak. Közvetített a kereszténység és a humanizmus között is: úgy volt reformátor, hogy megmaradt humanistának, s úgy volt humanista, hogy reformátori keresztény volt. Erről tanúskodik egyetemi munkássága. Az egyetemes egyház annyira a szeme előtt volt, hogy az Ágostai hitvallást lefordította görög nyelvre és megküldte a konstantinápolyi pátriárkának. A reformáció egyetemes ügyéről ott is tudomással kell bírni. Ennyiben tehát közvetített Nyugat és Kelet egyházai között is. Szinte nem volt olyan tárgyalás vagy vita a reformáció táborán belül, amelyen ne lett volna jelen, vagy ne kérték volna a véleményét. Mivel Luther birodalmi átok alatt volt, Melanchthon volt az, aki kellő mozgásszabadsággal rendelkezett és fejedelmek szakértője, tanácsadója lehetett. Az augsburgi birodalmi gyűlés előtt Melanchthon nemcsak az írásbeli előkészületekben vett részt, hanem tájékozódó megbeszéléseket is folytatott az óhitűek képviselőivel. Június 3-án Albrecht mainzi érseknek javaslatokat tett a béke biztosítására: amennyiben elfogadják az evangélikus istentiszteletet és a papok házasságát, kész lenne a püspöki egyházszervezetet elfogadni. Nem önfejűség volt ez részéről: március végén Luther részvételével a szász választófejedelemség még ezt a tárgyalási irányt határozta meg. Az Ágostai hitvallás is közvetítés eredménye: Melanchthon nem a maga nézeteit vetette papírra, hanem a lehető legtöbb részvevő számára elfogadhatót. S úgy, mint az egyetlen anyaszentegyházban megfogalmazott véleményt, amely a Szentírást helyesen értelmező korábbi atyák tanításán alapul. A közvetítés úgy sikerült, hogy Hesseni Fülöp őrgróf, aki kezdetben még fegyveres ellenállásra is késznek mutatkozott és Zwingli felé hajlott, nem kifogásolta az úrvacsoráról szóló cikket és aláírta az Augustanát. Még Luther sem talált rajta javítani vagy változtatni valót, bár nem tudott volna olyan csendesen és halkan lépni. 26 A szabad akaratról szóló cikket úgy fogalmazta meg Melanchthon, hogy sem a római katolikus oldalnak, sem Luthernek nem volt ellenvetése. Maga Melanchthon nem lehetett jelen a felolvasáson. Az utolsó két hét tárgyalásai és idegfeszültsége teljesen kimerítették: barátjával Brenzcel a szállásukon voltak. A hitvallás felolvasása után is sok személyes párbeszédet folytatott: július 1-én és 2-án a császár udvari papjának az evangélikus megigazulástant magyarázta el, július 4-én a pápai legátussal Campeggioval tárgyalt, augusztus 13-án Christoph augsburgi püspökkel. Ezek a megbeszélések akkor mind eredményekkel kecsegtettek. 27 A tárgyalások sikertelensége azzal is magyarázható, hogy a protestánsok egysége is megingott. Kétségtelenül hajlott volna engedményekre (vö. CA XXVIII, 76-78). De egyrészt mivel abba a gyanúba keveredett, hogy Zwingli követőivel tart, a protestáns oldal ingatagnak és túl engedékenynek tartotta, másrészt mivel egyes katolikus személyekkel titokban magánúton is tárgyalt, mindkét oldal kezdett 28 bizalmatlanul tekinteni rá. Maga Luther rendszeres kapcsolatban volt Melanchthonnal és közöttük nem volt ellentét. Amikor pedig a római katolikus iratra, a Confutatiora készítette a választ, vagyis az Ágostai Hitvallás Védőiratát (Apológia, 1531), érvelésében nemcsak azokat a bibliai helyeket idézte, amelyek egyértelműen a reformáció igazát támasztják alá, hanem mindazokra a bibliai helyekre is tekintettel volt, amelyekkel az ellenpárt érvelt. Luther meg is jegyezte, egyesek azon izzadnak, hogy Pált és Jakabot összeegyeztessék, amint „Fülöp teszi az Apológiában", de ez lehetetlen. 29 Itt hivatkozhatunk Melanchthonnak arra az érvelési módjára, amellyel a korábbi
