Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 3 (1997) 1-2. sz.
Reuss András: Az ismeretlen Melanchthon (1497-1560)
századok tanítóinak véleményét vonultatta fel a reformáció igazolására. Igazolva, hogy a reformáció alapjában véve nem új, eddig ismeretlen tanítással hozakodik elő. A schmalkaldeni szövetségnek, hogy szilárdan álljon, közös hitvallásra is szüksége volt. S mivel Hesseni Fülöp 1534-ben erővel visszahelyezte fejedelemségébe Ulrich württembergi herceget, akit 1519-ben elűztek onnan és közben a reformáció oldalára állt, és mivel a reformáció bevezetésében Bucer és Melanchthon tanácsait kérte, ezért a két teológusnak megegyezésre kellett jutnia az úrvacsora kérdésében. Megfogalmazták a Wittenbergi konkordiát (1534 december), amelyet Luther is elismert. 30 Az itt használt kifejezés - cum pane et vino vere et substantielliter 31 - első szavai az 1973-ban megfogalmazott Leuenbergi konkordiában, az európai evangélikus és református egyházak megegyezésének úrvacsorával kapcsolatos részébe is bekerültek. A Wittenbergi konkordiának az úrvacsorával kapcsolatos részeit később bedolgozta az 1540-ben újra megjelent Ágostai hitvallásba is, amely ezért a megváltoztatott, variata jelzőt kapta. Ez utóbbi miatt a szigorú lutheránusok részéről sok támadás érte. Az oltári szentség római katolikus felfogását a transsubstantiatioval túl statikusnak tartotta. Krisztus úrvacsorai jelenlétének a protestáns oldalon megfogalmazott újabb és újabb próbálkozásai, amelyek olykor csak stilisztikai feladatként kezelték a kérdést, sem elégítették ki. Mindkettővel szemben Isten cselekvésének dinamikáját hangsúlyozta és erre a legalkalmasabbnak az aktuális jelenlét kifejezést találta. A schmalkaldeni szövetség komoly erőt képviselt, a korabeli európai politika egyik tényezője volt. Franciaország és Anglia királya tárgyalt vele. A politikai kérdések mellett a hit kérdései is szóba kerültek. így Melanchthon terjedelmes véleményt írt a francia királynak egy konzervatív reformáció lehetőségéről, és ezt az angolok is megkapták. A Melanchthon által megfogalmazott wittenbergi cikkek az anglikán egyház megszervezésére is hatottak. Nyilvánvaló, hogy nem a németországi fejlemények és események megismétlését tartotta mindenestől követésre méltónak. 1537-ben Schmalkaldenben Melanchthon megakadályozta, hogy Luther tételei a szövetség napirendjére kerüljenek, mert a szövetség, illetve a reformáció egységét féltette. Aggodalma részben az volt, hogy ez Luther személyes véleményét tartalmazza az úrvacsoráról és nem a már elfogadott Wittenbergi konkordiát, ezért a felnémet városok és rendek esetleg nem tudnák elfogadni. Később ugyan aláírta az iratot, de azzal a megjegyzéssel, hogyha a pápa nem áll az evangélium útjában, akkor felsőbbségét jure humano meg lehetne hagyni. Saját iratában azonban, az Értekezésben, ő is antikrisztusnak mondja (38-59). A schmalkaldeni háború végzetes eseményei minden addig elért eredményt és reformot veszélybe sodortak. A protestánsok vereséget szenvedtek (1546), Wittenberget a császári csapatok elfoglalták, a wittenbergi egyetem működése is lehetetlenné vált, a professzorok és a diákok elmenekültek, s a reformáció minden vívmányát megsemmisítő augsburgi interim bevezetésének (1548) megakadályozására vagy határozatainak leghalványabb tompítására sem volt semmi erejük - a reformáció ügye az egész német birodalomban elveszettnek tűnt. Melanchthon reménysugarat látott abban, hogy Móric szász herceg (1541-1553), aki átállása jutalmául lett az új szász választófejedelem (1547-től), tárgyalásokat kezdeményezett a naumburgi és a meisseni püspökkel az augusburgi interimtől eltérő, a protestánsok számára kedvezőbb megoldás elérése érdekében. Ezeknek eredménye lett az úgynevezett lipcsei interim (1549). Ez lehetővé tette volna - végül is formálisan nem fogadták el a megállapodást, - a reformátori tartalmú igehirdetést, hiszen az egyezkedés során a csaknem az Ágostai hitvallás szavaival megfogalmazott megigazulástant a katolikusok is elfogadták, 32 így a külsőségeket, szokásokat (mint
