Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 3 (1997) 1-2. sz.
Reuss András: Az ismeretlen Melanchthon (1497-1560)
funkciójáról, hogy az emberi bünt felfedi, s itt a kételkedésre, a gonosz vágyakra gondolt, és amelyet a törvény második funkciójának (officium, usus) nevezett. Ez a törvény még a megújult embert is bűnére emlékezteti (tertius usus legis). Egyetemi és humanista működése A wittenbergi egyetemen a reformáció első hatásaként a hallgatók csak teológiával akartak foglalkozni. A reformátoroknak a filozófia elleni támadása miatt elfogytak a hallgatók, senki sem akart nyelveket vagy logikát tanulni, az üdvösség kérdése izgatott mindenkit. Nem tettek záróvizsgát, nem törekedtek tudományos fokozatokra. Nem csak Wittenbergben volt ez a helyzet. Melanchthon szembenézett a kihívással: bár Luther rendkívül nagy hatással volt rá, teológiai tanulmányai és fokozata ellenére sem pártolt át a teológiai fakultáshoz. Felismerte, hogy filozófiai felkészültség nélkül értelmetlenné válik az a teológia, amely nem a filozófiából meríti tartalmát. Élete végéig foglalkozott Arisztotelésszel, Ciceróval. Görögből lefordította Euripidész, Pindarosz, Demosztenész és mások több művét. Retorikán, didaktikán és etikán kívül foglalkozott természettudományokkal is: fizikával, matematikával, csillagászattal. Kopernikus világképét - igen sok kortársához hasonlóan - ő is elutasította, de méréseit igen nagyra becsülte. Történelemmel is foglalkozott: 1532-ben kiadta Johann Cárion német krónikáját, 1560-ban pedig a saját világtörténetének Nagy Károly koráig elkészült részét. Mivel azt tapasztalta, hogy a reformáció iránti lelkesedésükben a hallgatók elhanyagolják a gondolkodás formális fejlesztését, a teológiai tanulmányok szempontjából feleslegesnek tekintik a humán tudományokat (humaniores disciplinas), hogy igazi teológusoknak tartsák őket, de közben nem tudják érthetően kifejezni magukat, ismét bevezette a professzorok és hallgatók által nyilvánosan tartott beszédeket és vitákat (havonta összesen négy alkalommal). A sort maga kezdte 1523-ban egy olyan beszédével, melyben a nyelvek ismeretének fontosságát hangoztatta minden tudomány számára. A retorika nem tartalmatlan öncél volt számára, nem szépen csengő szavakat jelentett csupán, hanem a rendezett gondolatok megfelelő kifejezését, illetve ennek elsajátítását. A gyenge kifejezőkészséget pedig a gondolkodásbeli zűrzavar jelének tekintette. A hallgatóknál ez lustaságból is fakad, mások prédikációját plagizálják és az emberek szája íze szerint beszélnek. Akik erre vetemednek, azoknak minden jó és illő, kegyesség, közrend, sőt, maga Krisztus is csak színjáték. Ezért roppant nagy az állam felelőssége, hogy gondoskodjék az ifjúságnak a tudományban (litera) való neveléséről, mert ha erre nem fordítanak kellő gondot, akkor megismétlődnek a korábbi idők bajai: a tudomány (Hiera) nem ismerése miatt minden dolog, az emberi és az isteni dolgok is megrendülnek. A tudományok (literae) hiánya Isten büntetése. Mivel Istennek úgy tetszett, hogy a mi nyelvünkön szólítson meg minket, ha valaki nem érti ezt a nyelvet, akkor Isten szavát sem érti. Az eredmény: skolasztikus bárgyúság („scholastischer Blödsinn"). Amikor Isten megkönyörült és az evangéliumot újra megszólaltatta, akkor ezt a tudomány (litera) felvirágoztatásával vitte végbe. Ez a teológia számára is segítség volt. 20 Melanchthon a tudományokat és az értelmet ezzel nagyra becsüli, de nem tartja szükségtelennek a Szentlélek munkáját. Eközben világosan elválik egymástól az ő számára Luther és Erasmus. Luther az, akitől az evangéliumot tanulta. A teológiával az élet jobbítása érdekében foglalkozott mindig is. Az evangélium adja a lelkiismeret megvigasztalását, ez az, amit Luther tanít. A filozófia a jó erkölcsöt, a műveltséget, a kultúrát adja, ez az, amit Erasmus tanít. Az utóbbi sem érdektelen a teológia számára, mondja, de tulajdonképpen ezt tanították a pogány filozófusok is. Ez a
