Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 2 (1996) 3-4. sz.

Kulturális figyelő

szempont, hogy ki a finn és ki a protestáns. A lengyel trón mindig kísért. Papok, prédikátorok, követek szerepelnek a színesen megírt eseményekben. Megjelenik a 30 éves háború is, minden tarkaságával együtt, amiben a finnek a svédek oldalán nagyobb emberáldozatot hoztak amazoknál. Közben megtudjuk, hogy Gusztáv Adolf nem egyszerűen „elesett", hanem van Falkenberg alezredes közelről pisztollyal lőtte le, majd ő is elesett. Szól Conrad Jakob Hiltebrandt evangélikus lelkészről, aki az 1600-as évek derekán a svéd követjáráskor naplót vezetett, amit 300 év után csak 1937-en fedezett fel a történetírás. Annak idején meglátogatta a kolozsvári evangélikus templomot is. XII. Károly svéd király a pol tavai csatavesztés után hosszú ideig a török Benderben tartózkodott. Idement hozzá kérvényezni Krmann Dániel zólyomi szuperintendens az evangélikusok üldözése miatt. A király segíteni nem tudott, de egy kis zsák pénzzel bocsátotta el Krmannt. A Kárpátokon átvezető út leírása merendítón szép. Ilyen, mindmáig kevéssé ismert napló-közlések a könyvben több helyen is találhatók. Színes leírást olvasunk a finn laihai templom gyertyatartóiáról, ami a magyar Nagy Kisbalázs huszárkapitány ajándékaként ma is megbecsült kincse a templomnak. Egy huszárnyereg is érdekes hátteret kínál a meglepő történetmondáshoz. A múlt század végi orosz-török háború harcai is izgalmasak. Ennek eredményeként lett Románia önálló állammá. A harcokban erdélyi román katonákkal együtt finn katonák is harcoltak. Az első világháború e tekintetben legmeglepőbb eseménye számunkra az, hogy Mannerheim, a későbbi legendás finn marsall a cári hadseregben alezredesi rangban harcolt Románia oldalán a magyarok ellen. Megkapó a közlés egy Németh József nevű katona sírjábról Savukoskiban. 1917-ben hunyt el, miután hadifogolyként a murmanski vasútat építette. Onnan szökött meg, de csak Savukoskiig jutott el. Sírját ma is szeretettel ápolják a lakosok. A két világháború közötti időről szólva már nem hadi cselekmények határozzák meg mondanivalóját. Erdély Romániához kerülésével a háttérben megállapítja, „nem számadatok döntik el egy népcsoport kisebbségi voltát, hanem a bánásmód, amelyben az illető állam keretein belül részesülnek." így értékeli a finn-magyar kapcsolatokat is. Elgondolkoztató az a tény is, hogy a svéd-finn határ megállapításakor Ahvenanmaa (Aland szigetek) hovatartozásában nem az döntött, hogy a szigetek sokkal közelebb fekszenek Svédországhoz, nem is az, hogy lakói kizárólag svéd anyanyelvűek, hanem hogy a svéd partok és Ahvenanmaa között a méytengeri szakadék húzódik, míg a finn partok felé - bár nagyobb a távolság - sekély teneri sáv. A geológia döntött hát Finnország javára. Szorongva gondol az olvasó a Kárpátok koszorúja alkotta földrajzi egységre. A finn „téli háború" megrázta az egész világot. A magyarok kiemelkedőn segíteni akartak. A kilenc éves Soros György a finnek megsegítésére 20 pengőt adott. Ez volt a későbbi multimiliomos első adománya, ami mellé - sok más mellett - odakerült Szentgyörgyi Albert Nobel-díjának aranyérme is. A budai Cserkészparkban megalakult a Finnországi Magyar Önkéntesek Önálló Zászlóalja, amelynek tolmácsa Ilmari Soisalon-Soininen lett. Könyvek, brossurak jelentek meg. Később a szegedi egyetemen díszdoktorrá avatták - Elsőként - Mannerheim marsallt. Az egyre bővebben burjánzó kultúrkapcsolatokban jelentősen bábáskodtak mindkét oldalon a nagykövetek. Csak úgy hemzsegnek a nevek Sajnovics vardői „észleleteitől" Runeberg himnuszában Vörösmarty Szózatának hatásáig, s a közelmúltunk ismert alakjaikig: Jalava, Hunfalvy, Szinyei, Setälä, Vikár Béla s a Kalevala-fordítók, Teleki Sándor, Korompay Bertalan Kalevala-kutató, Tervonen, Paasonen, Wichmann, Liipola, Bán Aladár, Gallen-Kallela, Weöres Gyula, Szopori Nagy Lajos kultúrattasé - aztán Áprily, Makkai, Reményik, Kós Károly, Saarinen, Jancsó Elemér, Járventaus, Járosi Andor, Gombócz Zoltán, Majla Talvio, Kodolányi, Körösfői Krisch, Sebestyén Irén, egészen Benczúr Lászlóig, aki „afféle tiszteletbeli erdélyi", e sorok írójáig és Voipio Marciig, Szász Vilmosig, Mezey Istvánig stb. A végtelen ügyszeretettel, Erdély és a finnek iránti szerelemmel, szakértelemmel és fáradsággal megírt könyvre mi sem jellemzőbb, mint hogy 811 személyt említ s nagyrészt vallat, 533 forrásmunkát dolgoz fel. A zárólapon keserű mondatot olvashatunk: „A könyv megírását és megjelentetését nem támogatta senki..." Legalább mi köszönjük meg. De nagyon! Kuren Emil