Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 2 (1996) 3-4. sz.

Kulturális figyelő

KULTURÁLIS FIGYELŐ Luther kontra Erasmus Luther: A szolgai akarat Ford.: Jakabné Csizmadia Eszter, Weltler Ödön, Weltler Sándor. Sopron, 1996. Annyi kéziratban maradt próbálkozás után végre megjelent .a De servo arbitrio magyar fordítása. Annak idején Luthernek az a fontos, Erasmusszal vitázó irata sajnálatos módon kimaradt a Masznyik Endre-féle összkiadásból, s ez a hiány igen kedvezőtlenül befolyásolta századunk hazai teológiai eszmélódését. Sehol máshol nem áll ki ugyanis Luther ilyen világos szavakkal Isten istenvolta mellett, hogy érveivel halomra döntse emberi spekulációinkat. Ez persze nem jelenti azt, hogy A szolgai akarat-bó\ ismerhetjük meg leginkább Luther „igazi arcát". Noha Luther a De servo arbitriót a Kiskáté mellett lefjmtosabjp múyének vallotta, igazi hangját mégis inkább prédikátorként és professzorként (a katechétáról most nem is szólva) hallatta, nem pedig vitapartnereivel szemben. A De servo arbitrióban Erasmusnak A szabad akaratról c. művét cáfolja, ezért mindvégig annak gondolatmenetét követi, így olyan fejtegetésekbe is kénytelen bocsátkozni, melyek az ő szájából idegenül hangzanak. így például fantasztikus bibliaismerete mellett teljes skolasztikus, filozófiai, logikai arzenálját felv

onultatja a szabad akarat tételének cáfolására, bár tudjuk, egzetgétaként nemigen merített ebből a műveltségből. A vita hevében partnere sokszor olyan következetetésekre is vezette, melyekre amúgy nem jutott volna: így vált ez az írás az életmű egyedülálló, páratlan, ezért sok szempontból rendhagyó részévé. A fordítók teljesítménye tiszteletre méltó: az olvasó Luther gondolatait híven visszaadó, gördülékeny, választékos magyarságú fordítást vehet a kezébe, mely megőrzött valamit az eredeti szöveg sodró lendületéből, a szerző érvelésének szenvedélyességéből. Akiadó (a soproni Líceum) megtett mindent a tetszetős kiállításért: az ízléses könyvet Széli György grafikái díszítik. Az eredetileg folyamatosan áradó szöveget most - tudtommal Bruno Jordahntól eredő- fejezetcímek tagolják, melyeket a magyar fordítók az adott fejezetekből származó Luther-mottókkal is kiegészítettek. Mindez természetesen megkönnyíti az olvasást (ugyancsak ezt szolgálja a bibliai idézetek kiemelése és az Erasmus-citátumok kurziválása). Jogosnak tűnhet mégis az ellenvetés: ez a tagolás és címkézés már értelmezi (rossz esetben: félreértelmezi) is Luther gondolatait, előre befolyásolja a könyvet kézbevevőt, aki már azt fogja keresni, amit a fejezetcím ígér, az előrebocsátott mottó sugall, ahelyett, hogy maga fedezné föl a szöveget, s hagyná hatni magára, kérdezni és válaszolni. A probléma nem új: a Biblia fejezet- és versbeosztása, a locus classicusok kiemelése, a tartalmi összefoglalók kapcsán már évszázadok óta foglalkoztatja a teológusokat, a hermeneutika művelőit. Nekünk kell-értelmeznünk a szöveget, vagy annak minket? Erőszakot teszünk-e rajta, ha tagolásunkkal gúzsbakötjük, címeinkkel skatulyába gyömöszöljük, vagy mindezt a szöveg maga kezdeményezi és követeli tőlünk? Az adott mű esetében, azt hiszem, még könnyebb választ adnunk ezekre a kérdésekre. Amellett, hogy a De servo arbit-