Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 2 (1996) 3-4. sz.

Jávorszky Béla: Finnugorok Európában

a peremlétből fakadó közös tapasztalatokra és a kis népek természetes egymásra utaltságára. Tovább erősítették az egyházi kapcsolatokat. Társaságok, folyóiratok, intézmények jöttek létre, megteremtődött a kultúrkongresszusok hagyománya. Azokon pedig a társadalmak találkoztak és vetettek számot egymással. Akis rokonnépek megsegítésére kulturális programok készültek, igazi cselekvési programok: gondoljunk csak a lettországi liv ház magyar, finn és észt segítséggel történt létrehozására! Ez az ígéretesnek indult folyamat szakadt meg a második világháborúval és az azt követő politikai éjszakával. Finn-magyar viszonylatban is másfél évtizedre volt szükség, hogy újból összeforhassanak az elvagdalt idegszálak. Hallgassunk most az érrendszer helyreállításának konkrét okairól s arról, kik voltak a gyógyító sebészek, és örüljünk annak, hogy egyátalában volt együttműködés Finnország és Magyarország, sőt - némi moszkvai áttétellel - Észtország és Magyarország között. Mindenfajta együttműködésnek megvan ugyanis a maga szellemi hozadéka. Könyvek jelenhettek meg, méghozzá meglehetősen nagy állami támogatással, újjáéledhettek az egyházi és a társadalmi kapcsolatok, és az egyszerű magyar állampolgár vízum nélkül először Finnországba juthatott el a nyugati országok közül. Mára azonban a szálak újból meglazultak, s félő, hogy kellő jószándék és elegendő pénz híján el fognak sorvadni, holott épp megélénkítésükre volna égető szükség. Temészetszerűleg nem az egyházi kapcsolatokra gondolok, és a testvérvárosi kapcsolatokra sem, holott jószerivel mára azok is válságba jutottak, s nem lelik helyüket a rendszerváltozást követő átalakulásban. Megvannak, remélhetőleg élnek még a személyes kapcsolatok, jóllehet saját tapasztalataim alapján magam is úgy látom, ahogyan Kodolányi 1937-ben: Finnországban mélyebb és alaposabb a finn-magyar rokonság tudata, mint nálunk. A legnagyobb veszélynek én mégis azt látom, hogy a három rokonnép oda sem figyel egymásra. Korunk emberéhez hasonlóan a kis finnugor népek is elnéznek és elbeszélnek egymás mellett, jóllehet ha valaha, hát ma valóban szükségük volna egymásra. Sem egy atomizálódott társadalom, sem egy darabjaira hullott szellemi közösség nem képes ugyanis a megújulásra. Nem gondolhatjuk komolyan, hogy egy tágabb szellemi haza fölépítése nélkül bármelyikünk is otthon fogja érezni magát a germán, latin és szláv túlsúlyú Európában. Mit kellene tennünk? És egyáltalában: mit jelent ma finnugornak lenni Európában? Ahhoz, hogy a kérdére válaszolhassunk, előbb tisztáznunk kell az európaiság és a finnugor kultúrkör fogalmát. Én azt hiszem, európaiságunk alapja csakis a kultúra lehet. A kultúra egyesít és megkülönböztet, szublimál bizonyos folymatokat, s azonos mederbe tereli szerteindázó gondolatainkat. Az ember csak a kultúrában fejezheti ki és valósíthatja meg önmagát. Az embert a kultúra emeli a természet más teremtményei fölé, eltérően a hangyától vagy a fűszálon egyensúlyozó bogártól, a kultúrában jutnak kifejezésre az érzelmei is, a gyűlölet és a szeretet. Európainak lenni szuverén, felelős gondolkodást jelent, azaz ellentétjét az államközpontú szocializmusnak, a tekintélyuralomnak és a diktatúrának. Számomra ebből egyenesen következik az, hogy az európai ember elutasítja mások elnyomásának vagy megalázásának minden formáját. Sem Sztálin, sem Hitler nem voltak európaiak, hiszen egy torz ideológia oltárán tízmilliókat áldoztak föl, s ugyancsak tízmilliószámra vetették máglyára az európai szellem alkotásait. Európainak lenni azt is jelenti, hogy szuverén egyéniségként képesek vagyunk elutasítani a fogyasztói társadalom és a tömegkultúra „termékeit". Fönnáll a veszélye