Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 2 (1996) 3-4. sz.

Az igehirdető Túróczy Zoltán emlékére

A megkeseredett pünkösdi ember Apünkösdi keserűségről azt mondja az írás, hogy megkeseredés. Min keseredett meg ennyire az első hatalmas pünkösdi gyülekezet? Az keserítette meg ennyire, hogy a Szent Lélek megvilágosította előttük ezt a döbbenetes igazságot: Élnek a bűneim! Majdnem két hónapnak a távol ködébe veszett bele immár a golgotai kereszt. Ennyi idő alatt még a legnagyobb szenzáció is elhétköznapiasodik. Az utca közvéleménye már régen napirendre tért fölötte. Akiket legközelebbről érdekelt, már azok sem gondolnak rá sokat. A farizeusok nem tudnak már örülni győzelmüknek. Hozzászoktak már. Akiket pedig a lelkiismeretük nyugatalanított, azok nyugtalanságát elaltatta az a nagy csend, ami azóta erre a kérdésre ráborult. A föld, mely akkor megingott, azóta megy megbízhatóan tovább a maga útján. A sírok újra lezáródtak. A nap, mely akkor elsötétült, visszatért hűségesen a régi rendhez. Beszéltek ugyan valami feltámadásról, de a tanítványok maguk is igen elcsendesedtek. Akiknek a kezéhez Jézus vére tapadt, most nyugodtan viszik már véres áldozataikat az oltárhoz. Annás és Kajafás, Jézus hamis bírái, méltóságteljesen forgolódnak az oltár előtt. S akik a nyelvöket öltögették az Istenre ott a Golgotán, most ugyanazzal a nyelvvel zengik az Isten dicséretét. S akkor, amikor már minden rendben van, íme egyszerre előáll egy ember s a múlt temetőjéből, a feledés göröngyei alól kiássa a porlepte keresztet, magasra tartja: „Jézust ti megfeszítettétek!" Félelmetes dolog az, amikor a Szent Lélek rádöbbenti az embert arra az igazságra, hogy a bűneim nem múltak ki akkor, amikor múlttá váltak, hanem élnek. Élnek... a legelső pajkos gyermekcsinytől kezdve a legutolsó gonosz tettemig, amit már érett ésszel követtem el botorul..., élnek a félelemből gyermekszájamból kicsúszott első fiillentéstől kezdve a mai bűnömig, mellyel tövist szúrtam a nyelvemmel egy embertársam szívébe..., élnek az első gondolattól kezdve, amit nem mertem elmondani az édesanyámnak, egészen beszennyezett képzeletem utolsó gondolatáig, melyben a gyehenna kénköves tüzei lobogtak..., élnek az első durcás érzéstől kezdve, mellyel elfordultam az élettől, mit szeretettel rakott elém az édesanyám, az utolsó irigy, lázadozó indulatig, melyben forradalmak vörös tüzei lobogtak. Mind élnek. Élnek nemcsak azok, amikről más is tud, hanem a sötétség cselekedetei is. Nemcsak azok, amik fölött magam is csak mosolyogni tudtam valamikor, hanem azok is, amelyekre még gondolni is kín, amelyeket rettenetesen szégyenlek s amelyeket szeretnék kitörölni nemcsak az életemből, hanem az emlékezetemből is. A bűnök nem száraz levelek az élet fáján, amelyek lehullanak a földre s azután nem éktelenkednek többé rajtunk, hanem földdé válnak..., nem férges gyümölcsök, amik lehullanak s azután elrothadnak, hanem gyermekeink, amik születnek belőlünk s azután élik tovább az életüket. Ezt Szent Lélek nélkül nem látja meg soha az ember. Nélküle is érzi ugyan, hogy bűnös, de eközben mindig csak a jelen bűneire gondol, vagy a közel múltja bántja. Azt a bűntömeget, amit eddig életemben elkövettem, csak a Szent Lélek tudja elém állítani. Borzalmas hegy. Nem csoda, ha megkeseredik tőle a szívünk. A Szent Léleknek azonban ennyi még nem elég. Világossá akarja tenni előttünk azt a döbbenetes igazságot is, hogy üldöznek engem a bűneim. Abűneim halhatatlansága után a bűneim hatalmáról beszél. Péter apostol pünkösdi igehirdetésének utolsó mondata úgy hangzik, mint valami leleplezés: „Bizonnyal tudja meg azért Izraelnek egész háza, hogy... Jézust.^ ti megfe-