Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 2 (1996) 3-4. sz.
Korzenszky Richárd: A bencések iskolája
megtaláljuk a helyünket és józan öntudattal képviseljük, ami küldetésünk lényegéhez hozzátartozik. Az 1948-ban bekövetkezett államosítás nem egyszerűen iskolafenntartó-változást jelentett. Annál sokkal többről, keményebb tényekről volt szó. A felületes szemlélő számára természetes szekularizáció mélyén egy ideológia erőszakos világuralmi törekvései húzódtak meg, eleinte kimondatlanul, később egyre nyilvánvalóbban. Egy intoleráns ideológia „múltat eltörölni" vágyó diktatúrája pusztított nemzedékeken keresztül, a társadalom emlékezőképességét szelektívvé formálva, indexre téve mindazt, ami ellenkezett önkényesen megfogalmazott tételeivel. A szelektív emlékezet mellé új kifejezésmódok társultak, sajátos „tolvajnyelv", amely egyrészt „kirekesztő" volt mindazzal szemben, ami nem szolgálta a „proletariátus" érdekeit, másrészt a beavatottság tudatának biztonságát sugallta mindazok számára, akik ezen a nyelven beszéltek. Nemzedékekkel próbálták elhitetni, hogy az ember ura önmagának, megpróbálták azt a meggyőződést közvetíteni, hogy az ember képes átalakítani a természetet, s igyekeztek elhitetni az egyenlőségnek azt a hamis képzetét, amely az egyenlőséget leszűkítette a kiválasztottak egyenlőségére, miközben az osztályharc egyértelműen halálra ítélt embereket, csoportokat, intézményeket, kultúrákat. Ezer éves a magyar iskola: ezer éves a pannonhalmi monostor. Szent Márton hegyén 996-ban megtelepednek a bencés szerzetesek, s életüket Szent Benedek Regulája szerint rendezik. Gondolom, volna mit igazítani a fejekben, ha felteszik a kédést: mit jelent szerzetesnek lenni? Pannonhalma nevét ismeri a közvélemény ismerték az elmúlt évtizedekben is, hiszen sok-sok turista és zarándok megfordult ezen a helyen még a kommunizmusnak vagy szocializmusnak nevezett korszak éveiben is -, de hogy kik is a szerzetesek, s mi is valójában egy iskola a kolostor mellett, azt ma is csak kevesen tudják. Ma is élnek még legendák - nem szentek életéről, hanem arról, hogy a pannonhalmi iskolába vezető pártemberek gyermekei jártak... A pannonhalmi iskola történetét a legendák sejtetik meg. Zoárd és Benedek legendájának írója, a későbbi pécsi püspök, boldog Mór vall önmagáról: „Én, Mór, aki most Isten irgalmából püspök vagyok, akkor pedig iskolás gyermek voltam, a jó férfit láttam ugyan, de hogy milyen volt szerzetesi élete, azt nem látás, hanem hallás útján ismertem meg. Mert, amikor a szent Márton tiszteletére szentelt monostorunkban a már említett Benedek szerzetes gyakran eljött, ennek tiszteletreméltó életéről elmondta nekem az itt következő dolgokat..." Az iskolatörténet-írás kiemelkedő képviselője, Mészáros István a középkori iskolák analógiájára megrajzolja az egykori pannonhalmi iskola képét. Fölvázolja a lehetséges tananyagot. Nemcsak a gazdagabb anyagot megőrzött európai kolostori iskolák példája teszi ezt lehetővé, hanem a Szent László-kori pannonhalmi inventárium is, amelynek tanúsága szerint rendelkezett olyan könyvekkel is az apátság, amelyek iskolás jelegű anyagot tartalmaztak. „A klerikus műveltség alapjául szolgáló iskolai tananyag három rétegű volt, s egymásra épülő szinteken szerveződött. Latin szövegeknek olvasása, egyszerű latin szókincs elsajátítása, azután éneklés, beleágyazva a szertartási - liturgikus ismeretekbe - ezek alkották az alapszint, a „cantus" anyagát... A magasabb műveltségi szintet jelentő második rétegbe bizonyos komplex tantárgyak tartoztak: a grammatika, a diktámen és a komputusz... A komputusz nem más, mint a csillagászattal tágabb-szorosabb kapcsolatban álló elméleti ismeretek és gyakorlati készségek sajátos együttese... A tananyag legmagasabb - harmadik - rétegét filozófiai, teológiai művek alkották az egész középkoron át..." (Mészáros István: Iskola Szent Márton hegyén, Pannonhalma, 1990. 9-10.)