Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 2 (1996) 3-4. sz.
Gyapay Gábor: „Kétség és remény közt" Evangélikus nevelés hajdan és ma
22 nagyobb gimnázium, 40 kisebb gimnázium, 51 falusi iskola, és 20 magániskola jött létre. Mecénások, előkelő urak saját költségükre indítottak iskolát, a többi iskola valamilyen közösséghez kapcsolódott. Az iskolák között talán az egyik legérdekesebb sorsú ebben az időben az eperjesi gimnázium. Eperjesnek akkor fantasztikus kulturális vonzereje volt, és ez váltotta ki azt is, hogy az iskolát üldözték. Hogy milyen erőt jelentett, csak annyit jegyeznék meg, hogy amikor az iskolát meg kellett segíteni, akkor voltak adakozók, akik 10 ezer forintot adtak. Voltak 8, 7 és 6 ezer forintos adakozók is. (Az akkori forintról tudnunk kell, hogy egy tanárnak az egy évi jövedelme 50-60 forint között mozgott.) Nem véletlen, hogy a Caraffa-féle vérfürdő éppen az eperjesi protestantizmust támogató polgárságot igyekezett felszámolni. A másik hányatott sorsú iskola ebben az időben a pozsonyi, ahol szintén nagy fellendülés, és aztán súlyos retorzió következett. A soproni is a legrégibb iskoláink közé tartozik, a bécsi békéig 1606-ig nagyon nehéz helyzetben volt. Ha már a bécsi békét említettem, meg kell említeni, hog ebben az időben Magyarországon abszolút nemzetiségi türelem volt. Ha valaki elolvassa a bécsi béke szövegét, akor talál benne egy érdekes passzust. Nevezetesen azt, hogy az állami tisztviselők a kapitányok magyarok legyenek, s akkor meg is magyarázza, hogy mit jelent az, hogy magyar: azt, hogy ebben az országban él. Tehát nem nyelvi alapon fogalmazták meg a magyarságot, hanem a társadalmi együttélés volt ennek az alapja. Bocskai fogalmazásában a türelem gondolata volt ez. Ez olyan fontos tényező az evangélikus iskolában. AXVIII. század fejlődő, de nehéz korszak. 1714-től kezdve születnek a rendeletek, amelyek az evangélikus iskolákat visszaszorítják. Ezzel lényegében öt iskola tudott eredményesen szembeszállni: a Selmecbányái, a körmöcbányai, a kassai, a besztercebányai és az ozsgyáni. Ozsgyánról külön meg kell említeni, hogy a latin nyelvű iskolákkal szemben az ozsgyáni iskola magyar volt. A XVIII. század egyúttal egy új szellemi irányzatnak, a pietizmusnak százada, amely a mi oktatásunkban azt jelentette, hogy minél szélesebb tömegeknek az eredményes tanítását kellett megoldani. Ennek az irányzatnak legkiemelkedőbb alakja Bél Mátyás, akinek volt egy egész iskolája. Követői: Mart János, Tonka Szászki János és Benczúr József. A szabadkőművesség és az evangélikus oktatás között igen szoros kapcsolat volt. Érdekes, hogy a szabadkőművesség tulajdonképpen Lengyelországból hatott Magyarországra. Eperjes volt az egyik központja és Eperjesről sugárzott aztán Kassára, Miskolcra, a Garam vidékre és az egész Szepességre. Ne felejtsük el, hogy ezt a területet abban az időben részben Felső-Magyarországnak, részben Alsó- Magyarországnak nevezték. A szabadkőművesség az emberi egyenjogúságnak, méghozzá legtöbb esetben vallásos alapon való egyenjogúságnak a hirdetője és szervezője volt. A felvilágosodás újítást hozott az evangélikus oktatás történetében is. Ezek közt meg kell említeni Ráth Mátyás a győri működését és még inkább Tessedik Sámul személyét. Eben az időben a felvilágosodás már az állami rendelkezéseknek megfelelően (1777 Ratio Educationes) egészen új helyzetet teremt, modern tartalmi megújulást eredményez az oktatásban. Egyrészt a kifejezetten nyelvi oktatás mellett megjelenik a földrajz és a történelem tanítása, megjelenik és fejlődik tovább a matematika, a geometria, a csillagászat, a természettudomány és a botanika. Az alsófokú iskolákat anyanyelvi iskolának nevezték, ami azt jelentette, hogy ezekben minden nemzetiség a saját nyelve szerint tanulhatott. Az iskolák a felsőbb fokon három évig grammatikát két évig retorikát-poétikát, majd két évig akadémiai tárgyakat tanítottak.
