Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 2 (1996) 3-4. sz.

Gyapay Gábor: „Kétség és remény közt" Evangélikus nevelés hajdan és ma

A következő periódus a reformkor. A nemzeti érzés kibontakozása természetesen szükségszerűen nemzetiségi konfliktusokhoz vezetett. Az evangélikus egyházban elsősorban a magyar-szolvák viszony éleződött ki, és a század folyamán egyre erőteljesebb lett az úgynevezett pánszláv mozgalom. Selmecbányán például a tanári kar is megoszlott. A másik kérdés, ami fölmerült ebben a korban, az az unió kérdése. Köztudomású, hogy Kossuth Lajos vetette fel a református és az evangélikus egyház unióját, ez azonban nem valósulhatott meg. A reformkorban a leghatékonyabb nevelő kétségkívül Pestalozzi. A legtöbb pedagógus az ő tanítványa volt. Akkor is a latin nyelv tanítása volt a legfőbb feladat, és Pestalozzi ehhez a memorizálást tartotta szükségesnek. A reformkori gimnáziumokban a tanulónak kilenc éves korára tudnia kellett latinul, mert attól kezdve például a matemtaikát latinul tanították. Más tantárgyaknak is megnőtt a szerepe, a matematikának és a történelemnek is. A történelem-oktatás alapja a Hármas Kis Tükör lett, amely az ország majdnem minden iskolájában divatos volt, és óriási hatással volt a magyar szellemi életre. Megjelent az iskolákban a zsidó kérdés. A liberális nemesség eljutott ahhoz a felismeréshez, hogy Magyarországon a polgári fejlődésből hiányzik a kereskedő, pénzügyekkel foglalkozó elem, tehát a zsidóságot integrálni kell a magyarságba. Eötvös József, aki ugyan „kivételesen nem volt evangélikus", 1841-ben jelentette meg a zsidó emancipációról szóló könyvét. Ez a kérdés az evangélikus iskolákban is aktuális volt, annál is inkább, mert például a Fasori Gimnázium a pesti zsidó hitközséggel rendkívül szoros kapcsolatot tartott fenn. Már csak azért is, mert a pesti árvízkor 1838-ban a zsidók a Deák téri templomba menekültek be, és ott az evangélikus gyülekezet gondosan ellátta őket. 1919-ig Budapesten zsidó gimnázium nem volt, tehát a polgárosodó, gyorsan fejlődő zsidóság a mi iskolánkat preferálta. Előnyös volt ez az együttműködés. Fasori iskolánknak nagy szerepe volt a szabadságharcban, hiszen Tavasi Lajos részt vett a 48-as oktatási reformokban, majd beállt honvédnek. „Jutalmul" aztán megfosztották állásától és száműzetésben fejezte be életét. Az abszolutizmus kora az első peródusban komoly nehézséget jelentett, hiszen az Entwurf nagyon szigorú követelményeket állított az oktatással szemben, úgyhogy az iskolák legnagyobb része nem tudta a főgimnázium szintjét elérni, hanem visszafejlődtek algimnáziummá. Ez a szorítás 1860-ban már lazult, és ennek eredményeképpen fokozatosan hozzáláttak, hogy az iskolák főgimnáziumok legyenek. Mi jellemzi ennek a kornak az evangélikus oktatását? Azt kell mondanunk, hogy tudós tanárok tanítottak az iskolában. Akkor is az volt a legfontosabb tényező az iskolában, hogy a tanár magasan képzett legyen. Ez a magas színvonal szakmai szempontból és erkölcsi szempontból is fontos. Ha megnézzük az egyes iskoláknak a programját és tervét,akkor mindenütt azt látjuk, hogy a cél: művelt, hazafias és vallásos embereket nevelni. Ebben kétségkívül szerepe van Herbartnak is. Ő az a pedagógus, aki a XIX. század végétől talán a legnagyobb hatással volt az európai pedagógiára, és akinek óriási érdemei vannak. Herbart és tanítványai, Ziller és társai voltak az elsők, akik a lélektani vizsgálatokra felhívták a figyelmet. Tehát azt hangsúlyozták, hogy az oktatásban nagyon fontos a tanároknak a lélektani képzettsége. Ezt nem csak mondták, hanem intézetet is hoztak létre, ahol a lélektani kísérleteket végrehajtották. A pszichológiai képzés mellett a másik herbarti tétel az, hogy az alapvető cél az erkölcsi tökéletesítés. Tehát az evangélikus iskoláknak is alapcélja ebben az időben az erkölcsi nevelés volt, és ehhez nagyszerű eszközül f