Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 2 (1996) 3-4. sz.

Gyapay Gábor: „Kétség és remény közt" Evangélikus nevelés hajdan és ma

meg - nem lehet elérni. Luther nemcsak megfogalmazza ezt, hanem le is fordítja a Bibliát, és ezzel megteremti a német irodalmi nyelvet. A másik rendkívül érdekes jelenség, amit gyakran el szoktunk hanyagolni, hogy Luther volt talán az első olyan pedagógus, aki a leánynevelést is fontosnak tartotta. A leányokat is meg akarta tanítani írni és olvasni, esetleg még számolni is, mert amit a bevásárlásnál eladásnál és egyéb tevékenységeknél használhatnak, azt meg kell tanulniok. Ez aztán a gyakorlatban is érvényesült. Luther mellett barátja Melanchthon fellépését is meg kell említeni. Ő egészen más egyéniség. Luther robbanékony, heves és melegszívű, éleselméjű, logikus. Olyan szép, kiegyensúlyozott latin stílusa van, hogy élvezet olvasni. Nekünk magyaroknak különös jelentősége van ennek, mert a külföldön tanuló magyar diákok Luthert is, Melanchthont is hallgatták. Csakhogy a magyar diákok nagy része németül kevésbé tudott, latinul mindenki, tehát ők elsősorban hallgatói voltak. Hogy mit jelentett ez a wittenbergi iskola a magyar reformáció és a magyar oktatásügy szempontjából, azt akkor mérhetjük le, ha tudjuk, hogy 1524-től a XVI. század végéig, tehát 1600-ig több mint ezer magyar diák tanult Wittenbergben. Ezek jelentós része Melanchthon kezébe került, ő foglalkozott velük, kísérte életútjukat, ahol lehetett segített rajtuk. Nem egy ajánló levél maradt fenn, amelyben a mecénásoknak felhívja a figyelmét egyes tanítványok kiváló tulajdonságaira. Jelentős iskolateremtők Teisendorf és Sturm. Az előző azért érdekes, mert ő a bentlakásos iskolák megalakítója, Sturm viszont különösen hangsúlyozta a tudomány és a hit egységét. A magyar reformáció robbanásszerű térhódítását bizonyítja, hogy 1517-ben kezdődött, de 1524-ben már megfogalmazódott a törvény, hogy „Lutherani omnes comburatur". Minden lutheránust meg kell égetni. Ha megnézzük, hogy kikből lettek a reformátorok, akkor feltűnhet, hogy nem egy ferences szerzetes lett a reformációnak kiemelkedő tagja. Kopácsy István sárospataki ferences volt. O 1531-ben alapította meg azt a sárospataki iskolát, amely eleinte természetesen nem kálvinista volt, hanem még katolikus iskola, és aztán lett lutheránus, majd kálvinista. Gálszécsy István, aki Kassán és Gyulán tevékenykedett már énekeskönyvet szerkeszt. Ozoray Imre Békésben, Biharban Batizi András Tokaj környékén működik, őmár saját kátét is szerkesztett, hiszen a hitoktatásnak ez volt abban az időben a legfontosabb formája. Az egyik legkiemelkedőbb és legtöbbet kutatott személy Dévai-Bíró Mátyás, akit magyar Luthernek is szoktak nevezni. Először Nyugat- Magyarországon tevékenykedett, aztán 1-2 évet börtönben töltött ez nem csak a XX. században fordult elő - és aztán Debrecenbe került. Nem lehet meghatottság nélkül Erdősi Sylveszter Jánosra gondolni. Ez a kiváló humanista és ugyanakkor a reformációnak lelkes híve megírja az első magyar-latin grammatikát. O az első, aki az újtestamentumot lefordítja. Hogy a fordítást mennyire átélte, az mutatja, hogy befejezésként megírja az előhangot, amely az első magyar időmértékes vers. Akiket eddig említettünk, elsősorban magyar anyanyelvűek voltak, de a hazai németség is számos híres reformátort adott. Stockei Lénárdra vagy Honterus Jánosra gondolhatunk például. Heltai Gáspárról külön kell megemlékezni. Ő szász ember volt, és csak felnőtt korában tanult meg magyarul, a magyar nyelvnek azonban olyan lelkes pártolója lett, hogy műveit később magyar nyelven írta. Krónikája rendkívül értékes történelmi forrás. Stockei Lénárd Bártfán tevékenykedett, Honterus pedig Wittenbergben tanult és aztán jött Magyarországra. A reformáció azt eredményezte, hogy a XVT. század során ez a mozgalom szinte az egész országot hatalmába kerítette.