Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 2 (1996) 1-2. sz.
Nemeskürty István: „E talpon áll létünk, alkotmányunk" Honfoglalás, magyarság, kereszténység
NEMESKÜRTY ISTVÁN „E talpon áll létünk, alkotmányunk" Honfoglalás, magyarság, kereszténység A honfoglaló magyarság tudta, milyen szellemi-vallási környezetben óhajt megtelepedni. Tudnia kellett a keresztény Európáról. És nem csak a bizánci kapcsolatok miatt. Az evangéliumi hitelvek már Etelköz táján beszivárogtak a magyarság tudatába. László Gyula joggal tételezi fel, hogy a keresztény szókincs még Árpád honfoglalása előtt került a magyar nyelvbe. Kétségtelen, hogy a megtelepedés utáni első évszázad kalandozásoknak nevezett hadjáratai nem tekinthetők az evangéliumi tanítás utáni vágyakozás megnyilvánulásainak. Tény mégis, hogy a magyarság, tudva, hová települt, beilleszkedni készült szabadon választott új környezetébe, legyen az a feudális világrend vagy a keresztény vallás. Tudták, hogy ez az alkalmazkodás a megmaradás feltétele, ezért is maradtunk meg egyedül mi a kor vándorló népei közül. Ez azonban nem csupán logikai felismerés volt, hanem érzelmi hajlam is a kereszténység iránt. Közismert, hogy az ősi magyar hitvilág rokonítható volt a kereszténységgel. Ha István király, egyik pillanatról a másikra, hatalmi könyörtelenséggel kényszerítette a pogány magyarságot a hit felvételére; ha a Péter király halála után kitört társadalmi nyugtalanságok tényleg csupán pogány lázadások voltak - akkor mi magyarázza, hogy Vazul fiai, a Kijevből hazahívott András és az addig lengyelföldön vitézkedő Béla habozás nélkül, módszeresen építette tovább István király művét? A keresztény kultúra végleges meggyökereztetése nem lett volna elképzelhető egy mást óhajtó, lázongó közvélemény ellenében. András király a maga-alapította tihanyi kolostor templomába temetkezett, s ott nyugszik mindmáig, Béla pedig a szintén általa létesített szekszárdi bencés kolostor templomában... Amint Deér József írta: „a magyarságnak semmi esetre sem a keresztény hitelvekkel gyűlt meg a baja, mert ezek számára érthetők és elfogadhatók voltak." (Pogány magyarság, keresztény magyarság, 1938.) Egyszóval tehát a honfoglaló magyarság a keresztény hitbe is tudatosan „költözött be". A hagyomány is ezt sugallja. Az 1358-ban elkészült Képes Krónika szerint: „Az Úr tehát visszaadta a magyaroknak Pannóniát, mint ahogyan Izrael fiainak Mózes idejében örökségül adta...Kánaán valamennyi országát." Persze mondható, hogy ez a felfogás a középkori udvari papság utólag kialakított, s terjesztett nézete. Ámde mégis érdekes, hogy az első lutheri szellemű magyar prédikátorok egyike, a Wittenberget megjárt Farkas András 1538-ban rendíthetetlenül vallja: a magyarságot Isten akarata vezérelte új hazájába:
