Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 2 (1996) 1-2. sz.

Nemeskürty István: „E talpon áll létünk, alkotmányunk" Honfoglalás, magyarság, kereszténység

52 NEMESKÜRTY ISTVÁN: „E TALPON ÁLL LÉTÜNK, ALKOTMÁNYUNK' A kegyelmes isten rajtok kónyórüle: Üközikbe ada oly gondolatot, Hogy ük keresnének a napnyugat felé Országot magoknak, hol letelepednének Ókét a nagy isten itt mind megszállítá, Mint a zsidó népet Kánaánnak földében Mint látható, a magyar történelmi hagyomány egyértelműen tudatos elhatározásnak, megtervezett cselekvésnek tartja a honfoglalást, mely Isten akaratából, a törzsszövetség vezetőinek gondosan kimunkált terve alapján történt. A makacsul továbbélő Attila-mítosz is ennek bizonysága; hiába irtogatja könyörtelen buzgalommal a tudomány: Anonymustól Kézain át Zrínyi Miklósig és Arany Jánosig vallják ezt költők és krónikások. Ne firtassuk a hun-magyar rokonságot - hogy a hun mondák hatottak a magyarságra, az természetes, hiszen a magyarság a hun birodalomba tagolódva élt! - elég most azt leszögezni, hogy ennek tudata jelölte ki a honfoglalás helyét, a Kárpátmedencét és adta a (képzelt?) létjogosultságot a hely birtokbavételére. (Attila öröksége.) Mindebből a millecentenárium évében csak annyi lényeges - de az nagyon! - hogy (bár kétségtelen tény: besenyők és más sztyepppei népek zaklatták az etelközi magyarokat és ez is ok lehetett a továbbmozdulás időpontja tekintetében) a honfoglalás nem egy harcias népcsoport előli fejvesztett menekülés eredménye, melynek során mintegy véletlenül csöppentünk nagy lihegve mai hazánk területére. Rendkívül kártékony ez a tudományosnak álcázott mese, kiválóan alkalmas nemzeti önérzetünk pusztítására, kisebbrendűségi érzéseink fokozására. A mai ifjúságnak azt tanítják, hogy viharfújta bogáncsként ragadtunk mostani hazánkban. Pedig írott források hiányában elég a józan észt használni. Elképzelhető-e, hogy egy hanyatt-homlok menekülő népcsoport asszonyokkal, gyerekekkel, betegekkel,öregekkel, gulyástul, nyájastúl, kézműves-műhelyestül meneküljön? És a nagy rohanásban napokig tárgyaljon az akkor még szintén nem keresztény kijevi normanokkai, akik hajóikon úsztattak oda Skandináviából? És hová lettek azok a népek, melyekbe a menekülők beléütközni kényszerültek? És miért éppen egy égbenyúló hegykoszorún át vergődtek, ha annyira menekültek? És miképpen lehetséges, hogy évtizedekkel korábban családok, csoportok, felderítők települtek meg a későbbi végleges hazában? A honfoglalás tehát egy vezérkari előkészítettségű hadművelet végeredménye. Más kérdés, hogy a rég tervezett áttelepülés időpontjának eldöntésében akár besenyő támadás, akár természeti katasztrófa (szárazság, legelőhiány) szerepet játszhatott. Arra a kérdésre sincs válasz, hogy a Julianus által 1235 táján a Volga-könyöknél megtalált magyarokat miért nem emésztették el a fránya besenyők (ez a mongoloknak 1241 után sikerült!). Miért várták tudatosan, mint tervszerűen hátrahagyott népcsoport, a négyszáz éve továbbköltözött magyarság üzenetét, ráadásul nyelvünket őrizve, hiszen Julianus megértette őket? A magasfokú civilizációval rendelkező magyarság épp ilyen tudatosan készült a kereszténység intézményes felvételére. (És mindarra, ami ezzel járt.) A legrégibb időkből olyan érzelmi gazdagságú, költői ihletettségű vallásos szövegeink vannak, hogy azok csak őszinte élmény hatására keletkezhettek. Joggal állíthatjuk tehát, hogy a hont foglalt, állammá szerveződött magyarság nemzeti léte eggyé forrott a kereszténységgel. Őseink számára magyarnak és kereszténynek lenni egyet jelentett, beleértve a kereszténység fogalmába a más feleke-