Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 1 (1995) 1-2. sz.

Kulturális figyelő

ne egy állomás. Előbb üres, majd a távolban, kicsiny pontként, feltűnik egy vonat, s bejön az állomásra, vagyis a fólvevőgép elé. Azt mondják, ez első vetítéseken pánik tört ki a nézőtéren: azt hitték, hogy elgázolja a nézőket - bámészkodókat - a mozdony. Aztán a vonat megállt, utasok szálltak le és mentek el a kamera előtt. Közöttük Mme Lumiére, két unokájával. Egy fehérruhás leányka, aki megtorpan a fölvevőgép láttán. Akár játékfilmnek is nevezhetnénk A megöntözött öntözőt. Úgy hírlik, hogy az egyik, akkor tíz esztendős Lumiére gyermek adta az ötletet, amelyből bátyja írta meg a jelenetet. Ágyásokat öntöz egy kertész, gumicsővel (azaz slaggal). Háta mögött egy huncut kisfiú rálép a csőre, mire eláll a víz. A kertész hitetlenkedve és értetlenkedve forgatja a csövet, s amikor vízszóró végét maga felé fordítja (nincs-e benne hiba, dugulás), a kisfiú lelép a csőről és a víz szembespricceli a kertészt. Abban az elsőnek tartott évben még készült néhány film. így A munkaidő vége, amely Lumiére-ék gyára előtt készült, és távozó munkásnőket, munkásokat mutat, míg végül lovaskocsin maguk a gyártulajdonosok indulnak haza az üzemből. Az első filmek természetesen munka-jeleneteket örökítettek meg, másik csoportjuk pedig a családi, az otthoni élet apró jeleneteit, mint például A kisbaba reggelije, vagy A kártyajátszma. Hamarosan a mindennapi élet különféle eseményeit vették filmre, városképeket, falusi jeleneteket, látványosságokat, országos ünnepségeket, koronázást, uralkodó vonulását (Budapesten Ferenc Józsefét a milléniumi események alkalmával). Azután eljött az ideje annak is, hogy megtervezett, megírt, eljátszott történeteket: játékfilmeket forgattak. így indult hódító útra egy sor találmány s hová jutott? Említhetnénk azt a fordulatot, amelyet a hangosfilm hozott, vagy amint akkoriban sokan mondták: a beszélőfilm. Valóban, s gunyorosan hozzátehetjük, nem sok időbe telt, és a beszélő film fecsegő filmmé lett. Émelygős, vacak mesék öntötték el a mozikat, sokáig ezeket szívesen nevezték hollywoodi vagy hollywoodias filmeknek. Nem kerülhette el a film, hogy eszmevilágok és diktatúrák elé, alá teregesse önmagát. Különféle technikák jöttek és mentek. Térhatású vetítéseket rendeztek, mintha a néző tudatában amúgyis nem jött volna létre a térképzet. A hang is térben hangzott. Módomban állt gombmozit is látni (valójában félgömb volt az), meredek nézőtéren majdhogynem fekve néztük a teljes látótérre kiterjedő-terjengő képet. Világűrt láttunk, csillagokat. Egy ifjút, függőleges sziklafalat megmászni. Balerinát táncra készülni, próbálni. Érdekes volt valamennyi, de művészet is? Jött a tévé, jött a szélesvászon, ma már a „szélesvásznú tévé"? Meg a ki tudná felsorolni, hány technikai újdonság. Eltelt egy évszázad, de ma is az a kérdés, megérint-e embereket, mélyen érint-e, magunkkal szembesít-e, elmélyülésre késztet-e a mozgó kép. Értékét igazán az adja, ha embereket mozdít meg. Jó irányba. Zay László Hang - Országos evangélikus ifjúsági lap Szubjektív recenzió Néhány nappal lapzártánk előtt vettem kézhez a Hang legújabb számát. Erről a lapról írnunk kell - véltem a szerkesztési megbeszélésen. Szívesen vállaltam. Egyik lányom a Hangot indulásától kezdve megrendelte unokámnak, keresztlányának. Azóta olvasója vagyok. írói között elég sok ismeretlen név. Az ismeretlen nevek között ismerős vezetéknevek. Közöttük nem egy személynév előtt az Ittzés családnév. Néhai Ittzés Mihály vallástanító lelkészt, győri gimnazista koromban hitoktatómat abban az időben szokatlan módon „Miska bátyám"-nak szólíthattuk. Ott ültünk többen magánszorgalomból és lelki éhségből legényszobájának lócáján — annyi szék nem lett volna -, és beszélgettünk. A lelkészi pályára ő indított el, anélkül, hogy bármikor említette volna. Akkoriban olyan nagy igehirdetői voltak a győri öregtemplom szószékének, mint Túróczy Zoltán, Szabó József. (Később együtt küzdöttem velük a „harmadik