Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 1 (1995) 1-2. sz.
Kulturális figyelő
Száz éves lenne Uray Tivadar, ha 1963-ban el nem távozik pályatársai és tisztelói köréből. A színész előtt lehullott a függöny, ám a Deák-téri gyülekezet presbitere hazatért Urához, aki őt vigaszul és ajándékul adta a sokat szenvedett, XX. századi magyar színházlátogatóknak. Színpadra küldte őt Teremtője, a színpad pedig szebb, fényesebb világ volt akkortájt a valódinál. Uray Tivadar vidékről jött: Munkácson született, 1895. november 9-én. Aradon járt iskolába, majd medikus lett - édesanyja kívánságára -, de 1915-ben már színiiskolás, 1923-tól pedig a Nemzeti Színház tagja. A mai idősebb nemzedék még jól emlékszik finom iróniájára, elegáns, dekoratív lényére, intellektuális kifejezőerejére, tiszta, szép szövegmondására, lenyűgöző jellemábrázolására. Ahhoz a színésztípushoz tartozott, amelyikről Jászai Mari így nyilatkozott: a jó színész úgy suttog a színpadon, hogy a kakasülőn is megértik! (Igazolhatom: diákkori bérletem a kakasülőre szólt!) Bár színészi életét jórészt a Nemzeti és a Madách színpadán töltötte, vendégként sokszor játszott szinte valamennyi fővárosi színSzáz éves a film Száz esztendeje, pontosan egy évszázada van film. Ujabban ugyan sokan inkább így mondják: ennyi idős a mozi. A szavak arra valók, hogy gondolatokat ébresszenek: akár filmről beszélünk, akár moziról, mindenképpen mozgó képek nyilvános bemutatására, vetítésére gondolunk. Persze, mint efféle datálás estében szinte mindig, ez az évforduló is önkényes választás. Arra emlékeztet, hogy 1895. december 28-án a párizsi Boulevard des Capucines egyik kávéházában, a Grand Café-ban közönségnek filmet vetítettek. Ezt akkor és ott továbbiak követték, vagyis valóban létrejött az első mozi - ha ugyan csakugyan ez volt az első. Maguk a Lumiére fivérek, ennek az első filmnek, első mozinak a létrehozói, hónapokon át fölvevővetítőgépeket fabrikáltak, és velük mozgó képeket vettek föl és vetítettek le. Valójában házban. Főbb szerepei közül kimagaslanak a klasszikus alkotások: Caesart két drámában is alakította, mint Shakespeare Julius Caesar-ját, és mint G. B. Shaw öregedő szerelmesét a Caesar és Kleopátrában. Volt Prospero Shakespeare Vihar-ában; Biberach a Bánk bán-ban; volt Faust és Hamlet is; Krisztyán Tódor Jókai Aranyemberében; Bolingbroke Seribe Egy pohár víz-ében; narrátor A. Miller Pillantás a hídról című drámájában. Szerette - a tragikus hősök mellett - a tragikomikus figurákat is, amelyeknél szabadon engedhette kissé fanyar humorát, és szívesen játszott ördögi, ravasz cselszövőket is. 1955-ben, az akkori "enyhülés" idején kapott Kossuth-díjat. Emlékét néhány régi magyar film is őrzi, ám igazi nagysága a színpadon mutatkozott meg. A színpad művészete pedig olyan, mint Leonardo da Vinci híres jégszobra: eltűnik a múló időben a legnagyszerűbb alkotás is. Emlékszünk rá, de visszavarázsolni nem tudjuk. Bozóky Éva aligha voltak ők az elsők: főleg Franciaországban és az Egyesült Államokban, de több más országban is már régóta kísérleteztek mozgó képek fölvételével és nyilvános bemutatásával. Eleinte persze inkább rajzolt képeket vagy fotókat mozgattak meg, s legelébb nem történt sokkal több, mint hogy valaki megfordult, fölállt, egy ló ügetett, és így tovább. Lényeges fejlődést indított meg maga a film, vagyis a fényérzékeny anyag tekercse, a fölvevő-vetítőgépek tekintetében pedig az, hogy a mozgó képet egy pillanatra meg tudták állítani. A szem „lustasága" folytán éppen így keletkezett a folyamatos mozgó kép, anélkül, hogy elmozdult, ugrált volna. Talán a történészek sem tudják pontosan, melyik volt a legeslegelső film. Leggyakrabban mégis kettőt emlegetnek: A vonat érkezését és A megöntözött öntözőt. Az előbbi helyszí-