Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 1 (1995) 1-2. sz.

Kulturális figyelő

Száz éves lenne Uray Tivadar, ha 1963-ban el nem távozik pályatársai és tisztelói köréből. A színész előtt lehullott a függöny, ám a Deák-téri gyülekezet presbite­re hazatért Urához, aki őt vigaszul és ajándé­kul adta a sokat szenvedett, XX. századi ma­gyar színházlátogatóknak. Színpadra küldte őt Teremtője, a színpad pedig szebb, fénye­sebb világ volt akkortájt a valódinál. Uray Tivadar vidékről jött: Munkácson született, 1895. november 9-én. Aradon járt iskolába, majd medikus lett - édesanyja kí­vánságára -, de 1915-ben már színiiskolás, 1923-tól pedig a Nemzeti Színház tagja. A mai idősebb nemzedék még jól emlék­szik finom iróniájára, elegáns, dekoratív lé­nyére, intellektuális kifejezőerejére, tiszta, szép szövegmondására, lenyűgöző jellemáb­rázolására. Ahhoz a színésztípushoz tarto­zott, amelyikről Jászai Mari így nyilatkozott: a jó színész úgy suttog a színpadon, hogy a kakasülőn is megértik! (Igazolhatom: diákko­ri bérletem a kakasülőre szólt!) Bár színészi életét jórészt a Nemzeti és a Madách színpadán töltötte, vendégként sok­szor játszott szinte valamennyi fővárosi szín­Száz éves a film Száz esztendeje, pontosan egy évszázada van film. Ujabban ugyan sokan inkább így mond­ják: ennyi idős a mozi. A szavak arra valók, hogy gondolatokat ébresszenek: akár filmről beszélünk, akár moziról, mindenképpen moz­gó képek nyilvános bemutatására, vetítésére gondolunk. Persze, mint efféle datálás estében szinte mindig, ez az évforduló is önkényes választás. Arra emlékeztet, hogy 1895. december 28-án a párizsi Boulevard des Capucines egyik ká­véházában, a Grand Café-ban közönségnek filmet vetítettek. Ezt akkor és ott továbbiak követték, vagyis valóban létrejött az első mozi - ha ugyan csakugyan ez volt az első. Maguk a Lumiére fivérek, ennek az első filmnek, első mozinak a létrehozói, hónapokon át fölvevő­vetítőgépeket fabrikáltak, és velük mozgó ké­peket vettek föl és vetítettek le. Valójában házban. Főbb szerepei közül kimagaslanak a klasszikus alkotások: Caesart két drámában is alakította, mint Shakespeare Julius Cae­sar-ját, és mint G. B. Shaw öregedő szerel­mesét a Caesar és Kleopátrában. Volt Prospe­ro Shakespeare Vihar-ában; Biberach a Bánk bán-ban; volt Faust és Hamlet is; Krisztyán Tódor Jókai Aranyemberében; Bolingbroke Seribe Egy pohár víz-ében; narrátor A. Miller Pillantás a hídról című drámájában. Szerette - a tragikus hősök mellett - a tragikomikus figurákat is, amelyeknél szaba­don engedhette kissé fanyar humorát, és szí­vesen játszott ördögi, ravasz cselszövőket is. 1955-ben, az akkori "enyhülés" idején ka­pott Kossuth-díjat. Emlékét néhány régi ma­gyar film is őrzi, ám igazi nagysága a színpa­don mutatkozott meg. A színpad művészete pedig olyan, mint Leonardo da Vinci híres jégszobra: eltűnik a múló időben a legnagy­szerűbb alkotás is. Emlékszünk rá, de vissza­varázsolni nem tudjuk. Bozóky Éva aligha voltak ők az elsők: főleg Franciaország­ban és az Egyesült Államokban, de több más országban is már régóta kísérleteztek mozgó képek fölvételével és nyilvános bemutatásá­val. Eleinte persze inkább rajzolt képeket vagy fotókat mozgattak meg, s legelébb nem történt sokkal több, mint hogy valaki megfor­dult, fölállt, egy ló ügetett, és így tovább. Lényeges fejlődést indított meg maga a film, vagyis a fényérzékeny anyag tekercse, a föl­vevő-vetítőgépek tekintetében pedig az, hogy a mozgó képet egy pillanatra meg tudták állí­tani. A szem „lustasága" folytán éppen így keletkezett a folyamatos mozgó kép, anélkül, hogy elmozdult, ugrált volna. Talán a történészek sem tudják pontosan, melyik volt a legeslegelső film. Leggyakrab­ban mégis kettőt emlegetnek: A vonat érkezé­sét és A megöntözött öntözőt. Az előbbi helyszí-

Next

/
Oldalképek
Tartalom