Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 1 (1995) 1-2. sz.

Bárdossy György: A nyugati társadalmak eszmei háttere. Töredék Bibó István szellemi hagyatékából

politikai gondolkodás sem tudott túlszárnyalni. A döntő különbség mégis valahol az állambölcselő morális hozzáállásában van, abban, hogy a középkori keresztény és az újkori felvilágosult államelmélet tanító, javító célzata mögött valahogyan más, az ókori államelmélettől eltérő az erőviszony az állambölcselő és a tényleges hatalmat gyakorló államvezetés között. Platón, Arisztotelész és a sztoikusok kritikája akár idealista utópikus jellegű, akár realista-gyakorlati jellegű, az aktuális érvényesség és fölény minden tudata nélkül hangzik el a valóságos hatalmat gyakorló politikai erők közepette."

4 Az újkori társadalomszervezők lényegében arisztotelészi alapokon álltak. Hobbes szerint az állam (Leviathan) ugyan nem valami magas erkölcsi eszmény, de az ember, aki természeti állapotában embertársának farkasa, csak az államban szoktatható rendre, s tehet szert jólétre. Mindezt azáltal éri el, hogy részben lemond ösztönös szabadság-vágyáról, s másokkal társul, közakaratot teremt, és ez a közakarat - az állam törvényei - határozzák meg a jó és a rossz tartalmát. Az első dicsőséges, de egyben korlátlan hatalmat bevezető angol forradalom visszahatásaként Hobbes felteszi a kérdést: megítélhető-e a hatalomgyakorlás igazságossága? Létezik-e ilyen fórum? Vagy azt csak az egyén teheti meg hatástalan morális kritikát kifejtve? „Nem így alakult, mert hiába koncentrálódott a politikai hatalom - az egy Anglia kivételével: Európa-szerte az abszolút uralkodó kezében, a nyugati társadalom egésze, melyet a középkori társadalmi szervezés hivatástudattal töltött el, a polgári fejlődés tömegerővel ruházott föl, a reformáció a tekintélyekkel való szembefordulásra bátorított, s a vallásháborúk a hatalom relativitásának a tapasztalatával ismertetett meg, tovább őrizte és tovább fejlesztette a hatalom moralizálásának ... évezredes tradícióját."

5 A második, csendes angol forradalom konszolidáltabb állapotokat eredményezett, amely biztosította a parlament túlsúlyát a királyi hatalom felett. Ez az egyensúlyos állapot segítette világra a hatalommegosztás modern elvét, amely az arisztotelészi logikai megfontolás helyébe etikai elvet állít a centrumba „a hatalomgyakorlást a szuverenitásnak, a hatalom-koncentrációnak a megbontásával, belső, szervi tagozásával kell arra kényszeríteni, hogy a maga helyessége feletti ítélkezésnek tényleg alávesse magát."

6 Locke az, aki kifejti ezt az állítást, de megragad a törvényhozói és végrehajtói hatalom megosztásánál, mert - mondván - a hatalomkoncentráció önkényhez vezet. Locke számára is - mint honfitársai nagy részénél az újkorban - elfogadott erkölcsi norma a boldogság volt. De előfordulhat, hogy az erkölcsi jó nem mindig kellemes, ezért van szükség a törvényre. Az erkölcs egyik normája a kellemes, a másik a természeti törvény (végül is Isten örök törvénye), a harmadik a közvélemény. Az erkölcsös viselkedés nem függetleníthető a társadalomtól. Az értékek (megvalósítandó erkölcsi jók) törvényként jelennek meg, de ezek a társadalom és a magánélet különböző szféráiban más-más formában intézményesülhetnek, realizálódhatnak. (A körülményeknek, mint feltételeknek megfelelően.) Locke felfogásában a király hatalmát a néppel kötött szerződése legitimálja. (Bibó szerint ez a felismerés szerencsés mederbe terelte az európai társadalmat fejlődése során.) 4 Bibó István: Az államhatalmak elválasztása egykor és most In: Bibó I. Összegyűjtött Munkái 2. k. EPMSZ, Bern, 1982. 5 Bibó István: Az államhatalmak ... im. 546. 1. 6 Bibó István: Az államhatalmak ... im. 546. 1.