Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 1 (1995) 1-2. sz.
Bárdossy György: A nyugati társadalmak eszmei háttere. Töredék Bibó István szellemi hagyatékából
Az állami élet alapja az emberi egyenlőség, a szabadsághoz nélkülözhetetlen tulajdon tiszteletben tartásával. A gazdasági életben liberalizmust hirdet Locke; ugyanis az egyéni szabadsággal nem egyeztethető össze az állami beavatkozás. A király és a nép szerződése azt is jelenti, hogy az alattvalók érdekeit figyelmen kívül hagyó uralkodó felelősségre is vonható. Montesquieu volt az, aki tovább ment és szinte törvényerőre emelte, hogy az államhatalmakat el kell választani egymástól, másrészt visszatért az arisztotelészi hatalomhármashoz: törvényhozó, végrehajtó, bírói hatalom. Bibó, Montesquieu nyomán, az angol demokrácia példáján bemutatja, hogy a hangsúly nem a hatalmak mindenáron való elválsztásán van, hanem azon, hogy a hatalom-koncentrációra legesélyesebb hatalommal szemben létre kell hozni több más hatalmat, és ezek működését pontos hatásköri leírással kell szabályozni. Bibó válságban látja a hatalommegosztás elvét. Tovább kell fejleszteni ezt a nagyon fontos felismerést; az alkalmazásnál mindig szem előtt kell tartani a konkrét társadalmi szituációt, ahol alkalmazni kívánjuk. Bibó például már a negyvenes években a három hatalmi ág - törvényhozói, végrehajtói, bírói - mellé sorolta negyedikként a sajtót is. Mondanunk sem kell, hogy napjainkban különös aktualitása van a fenti bibói hatalom-koncentráció megosztására tett javaslatnak. (A konkrét szituáció figyelmen kívül hagyása vezetett az elv válságához. Ugyanis a mechanikus alkalmazása csekély sikert eredményezett a különböző európai országokban. Különösen nehéz összehozni a rousseau-i népszuverenitás elvével.) Bibó későbbi írásaiból világosan kivehető, hogy a társadalom különböző szintjein, folyamatai mentén az önkormányzati rendszer kialakításában látta a hatalommegosztás elvének a továbbfejlesztését. Akár amikor a tudósok, művészek önkormányzatáról ír, akár amikor az uralomra törő, társadalmat szervező értelmiség hatalmának ellensúlyozására megalakítandó munkásönkormányzatról ír, vagy a helyi önigazgatásról. Az újkor másik fontos (a hatalommegosztás felújítása mellett) felfedezése, hogy csak a megegyezésen és megbízáson alapuló hatalom az etikailag igazolható hatalom. Emögött a megbízás mögött már mind szélesebb értelemben vett össztársadalmi tudatosság van: az európai emberiség lassan felnőtté válik. Az egyenlőség nevében megszüntették a születési előjogokat és célként megfogalmazták az öröklött vagyon eltörlését is. Ennek a programnak a körvonalai már a francia forradalomban kirajzolódtak. A francia forradalom maradandó vívmánya a születési előjogok eltörlése, azonban az európai társadalom fejlődése szempontjából alapvető következő lépést nem volt képes megtenni. Ugyanis a forradalom vezetői a társadalom erejét meghaladó célt tűzték ki, amit elérni csak tömeges erőszakkal lehetett. A francia forradalmárok Bibó szerint rosszul ismerték fel a fejlődés útját, nem az egyház ellen kellett volna fordulniuk. Az öröklött vagyon megszüntetését a forradalmi erőszak jegyében született szocialista mozgalom fogalmazta meg. Azonban Bibó szerint a társadalomfejlődés célkitűzéseinek az eléréséhez a nyugati társadalmak szabadságnövelő technikáiról és a mögöttük meghúzódó morális tartalomról nem lehet lemondani. Sőt bővíteni kell a társadalom egészét átfogó önkormányzati, önigazgatási tevékenységgel a gazdasági életben a tulajdont is, humanizálni szükséges, valamint finomítani a társadalmi érintkezési formákat. Röviden: Bibó kifejezésével, a társadalmiasodás fokozásával és elmélyítésével juthat el az emberiség a teljes szabadság, egyenlőség és igazságosság állapotába.
