Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 7. (Pannonhalma, 2019)
IV.Szemle
Szemle 231 tömegmozgalmak felé nyitott és a szociális problémák felé bizonyos érdeklődést mutató, erősen jobboldali kormányfői, Gömbös Gyula és Imrédy Béla paternalista alapon kívánták a földreformot kivitelezni. Jellemző mó don ezek a visszafogott reformtervek is felháborodott ellenkezést váltottak ki a földbirtokos társadalom, így a katolikus hierarchia részéről. A magyar katolikus püspökök nagy részének álláspontja így is ellenkezett a Szentszékével, Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius ugyanis XI. Piusz pápa utasítására anyagi áldozat vállalására szólította fel a püspöki kart. Serédi az ún. nagyüzemkisüzem vitában az előbbi híve volt, az ezen álláspontot képviselőket alapjában véve nem gazdasági, hanem politikai megfontolások vezették. Az egri főkáptalan telepítési botránya, amikor református vallású szegényparasztokat terveztek egy katolikus birtokostól kisajátított területre telepíteni, mármár karikatúraszerű példája annak, hogy – a korszakra jellemző módon – egy szociális problémát hogyan lehetett egyéb (jelen esetben felekezeti) kérdéssé konvertálni. A hercegprímás közjogi téren leghatározottabban a kormányzó utódlása körüli vitában exponálta magát. Horthy Miklós idősebb fiának kormányzóhelyettessé választásában az ellenzéki politikusokkal szemben dinasztikus ambíciót látott, amellyel szemben a református Horthy István esetében komoly fenntartásai voltak. A kormányzóhelyettesjelöltet sem vallását, sem kvalitásait tekintve nem tartotta alkalmasnak ilyen magas pozícióra. Végül azonban – szintén a baloldali és centrista ellenzéki pártokhoz hasonlóan – a „kisebbik rossz” elvén támogatta a náciellenes és angolbarát nézeteiről ismert Horthy István kormányzóhelyettessé választását. A kormányzóhelyettesválasztás ügye is mutatja, hogy az amúgy (elődjével, utódjával és számos főpaptársával ellentétben) a politikumtól magát lehetőség szerint távol tartó hercegprímás milyen elvek mentén nyilvánult meg sarkalatos kérdésekben. A nemzetiszocializmussal és hazai – magukat keresztény színben feltüntető – követőivel szemben elvi alapon fogalmazott meg kemény kritikát (a református Révész Imre püspökhöz hasonlóan). Mai fogalmaink szerinti humanitárius segítségnyújtásban is aktívan részt vett – előbb a lengyel menekültek esetében. Bár az „egyházias antiszemitizmus” bibói fogalma érvényes volt rá, a házasság szentségének fogalmával gyökeres ellentétben álló harmadik zsidótörvényt élesen elutasította. A vészkorszakban ugyanakkor ennek az „egyházias antiszemitizmusnak” a tehetetlenségi ereje sok tekintetben gátolta egy – akár a szófiai pátriárkához hasonló – határozott kiállásban a magyar zsidók üldözésével szemben.
