Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 7. (Pannonhalma, 2019)
III.Forrás
Új források Rumer Márton főapáttá választásának... 199 rendtársait a Sopron melletti Fülesre. 20 Mikor az oszmánok már ante portas álltak, a főapát a szentmártoni katonákkal a védelem támogatására Győrbe húzódott. Ekkor újabb három rendtársát – Lendvay Placid perjelt, Kerekes Anzelm alperjelt és Vallovics Odót – küldte biztonságosabb helyekre, valószínűleg külön-külön szintén Ausztriába. 21 A levéltár ugyanekkor történt Bécsbe menekítése már Czinár Mórnál felbukkan, 22 majd az állítást a rendtörténet megismétli. 23 Ugyanakkor mindkét feldolgozás az előbb idézett menlevelekre hivatkozik, 24 amelyek viszont meg sem említik a rendi iratanyag menekítését, 25 ezért valószínűbbnek tűnik, hogy az irategyüttes nem hagyta el 17. századi őrzőhelyét, a győri főapáti rezidenciát. Mint láttuk, a rendtörténet valószínűsíti, hogy a szentmártoni szerzetesek 1683. évi menekülésük alkalmával ismerhették meg Rumer Mártont, aki visszatérésük alkalmával szegődhetett hozzájuk. 26 A rendtörténet feltételezését Sólymos Szilveszter biztosnak vette és arról írt, hogy a Bécsben oltalmat kérők Mariazellbe menekültek tovább. 27 Bár állítását alátámasztó forrást nem közöl, a rendi hagyomány értesülését nem szabad alábecsülni. Különösképpen úgy, hogy Sólymos Szilveszter kutatott a St. Lambrecht-i levéltárban, a menekülés pedig teljesen kézenfekvő feltevés, hiszen a törökök által ost romlott császárvárost rengetegen elhagyták. 28 Miért maradtak volna ott a magyar bencések? Koptik Odótól tudjuk, hogy Mariazell városát zsúfolásig megtöltötték a Bécsből és más településekről menekülők, akiknek eltartása nem volt egyszerű feladat. 29 Tehát amennyiben hitelt adunk Sólymos állításának, pannonhalmi bencések 1683-ban valóban találkozhattak Rumerrel a kegyhelyen vagy inkább St. Lambrechtben. 30 20 Utóbbiak végül Sopronban vészelték át a háborús időszakot. PRT IV. 108.; PRT XII. A 63. 21 Menlevelük legalábbis ezt sugallja. PFL FL AA 79. 44/2–4. 22 Fuxhoffer–Czinár (1858), 127. 23 PRT IV. 108. 24 PFL FL AA 79. 44/1–4. 25 Már Csóka Gáspár jelezte az állítás és a hivatkozások ellentmondását: Csóka (1996), 240. 26 PRT IV. 113. Az 1683-as ismeretség már korábban felmerült: Fuxhoffer–Czinár (1858), 129. 27 Sólymos (1997), 42.; Sólymos (2001), 82. 28 Aki csak tehette, menekült, így a császári udvar is, Linzen át egészen Passauig. A kincstárt (benne a Pozsonyból menekített Szent Koronával), az udvari könyvtárt és levéltárt, valamint a kormányszervek anyagait szintén Linzbe és Passauba, illetve Innsbruckba szállították. Pálffy Géza köszönettel fogadott szíves közlése, továbbá: Pillich (1957) és Pálffy (2018), 325– 331., 335–339. A bécsi skót apátság szerzetesei a császárvárosban maradtak. A monostort tűz emésztette el, az apátsági bérházakat és birtokokat felégette a török, Johann Schmitzberger apát pedig vérhasban meghalt. Az a körülmény, hogy a monostor levéltára és könyvtára nagy veszteségeket szenvedett, a pannonhalmi levéltár ellenben – úgy tűnik – ekkor nem sérült, a pannonhalmi iratanyag Győrben maradását feltételezi. Hauswirt (1858), 113–114. 29 StiAL Hss Koptik I. 113v. 30 Mariazell értékeit ugyanis St. Lambrechtbe menekítették, hiszen a török-tatár portyázó csapatok Alsó-Ausztria mellett Felső-Ausztriában is megjelentek és Stájerországban is nagy
