Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 6. (Pannonhalma, 2018)
II. Közlemények
Szentkultusz középkori pénzeinken 91 A hátlapon Szűz Mária látható, dicsfénnyel, szemből; jobbjában jogar, baljában a kis Jézus. A felirat is egyértelmű: Sancta Maria. Ezt az ábrázolást leginkább egy jellegzetes bizánci ábrázolásformával hozhatnánk közeli összefüggésbe: hodegetria , amely a Szűzet ülő vagy álló alakban, karján ülő Jézussal ábrázolja. 5 A közelmúltban Ujszászi Róbert III. Béla rézpénzeiről írott monográfiájában részletesen foglalkozott az érméken látható Szűz Máriaábrázolással, annak ikonográfiájával. A magyar numizmatika hagyományos álláspontjával szemben, Stanislaw Suchodolski által ismertetett külföldi párhuzamok alapján, a csecsemő helyén Mária vállán haránt irányban haladó szegélyt lát. 6 A Szűzanya jobbjában tartott jogar kapcsán már Jeszenszky Géza fölvetette, hogy a Szűz valójában liliomot fog a kezében. A Máriaábrázolás egyértelműen bizánci eredetű, a néhányak által nyugati párhuzamként felvetett brakteáták sematizált ábrázolásai teljesen eltérőek. Párhuzam hiányában így a jogar egészen sajátos értelmezést nyerhet: Szűz Mária, a Világ Királynője. Klaniczay Gábor mutatott rá arra, hogy a Bizáncban tapasztalható nagyon erős Máriakultuszt a Nyugat felé éppenséggel hazánk közvetítette a 11–12. században, így inkább bizánci párhuzamokat kell keresnünk. 7 a tény, hogy a királyalak feje körül hiányzik a dicsfény, ezért az ábrázolásban inkább olyan királyt kell keresnünk, akit nem tiszteltek szentként. Epigráfiai érvek alapján ráadásul nem az SCS , hanem az STS értelmezés a legvalószínűbb: a 9. és a 13. század között alkalmazott epigráfiai írások többfajta T betűt használtak. Az egyik azonos a CNH I. 98. hátlapján lát ható T betűformával (sancTa), a másik – szinte C betű – pedig az előlapi STS T betűfor májával: Kloos (1992), 116. A fentiek alapján a rövidítést Stephanus nak kell feloldani, és a királyalakot III. Istvánnal azonosíthatjuk. 5 A „Vezérlő Istenanya” ikonját a bizánciak előszeretettel vitték magukkal hadjárataikba, mert csodatévő erőt tulajdonítottak neki. A hagyomány szerint Lukács evangélista festette, és II. Theodosius császár (408–450) felesége, Eudoxia hozatta Jeruzsálemből Konstantinápolyba, 450ben. Később Bizánc egyik védelmező szimbóluma lett: Moravcsik (1923), 27.; Moravcsik (1988), 112 (7. jegyzet). 6 Ujszászi (2010), 14., 96 (66. és 70. jegyzet.). Már Jeszenszky Géza ruhadíszként, palástsze gélyként azonosította a kérdéses részt: Jeszenszky (1935–1936), 36. A Stanislaw Suchodolski által ismertetett Stauferkori párhuzamok: Suchodolski (1999), 269–270. 7 Egyes nézetek nyugateurópai eredetűnek tartják III. Béla rézpénzeinek Máriaábrázolását: Suchodolski (1999), 269–270. Ujszászi Róbert részletesen megvizsgálta a nyugat európai „párhuzamokat”, és bár mind keleti, mind nyugati hatást elképzelhetőnek tart, az ismertetett bizonyítékok alapján számára a keleti sokkal valószínűbbnek tűnik: Ujszászi (2010), 14–15. Ujszászi hívta föl a figyelmet arra is, hogy a bizánci pénzeken a 11. század elejétől Mária ábrázolása egyre gyakrabban jelenik meg, először egyébként VI. Leó császár (886–912) pénzein látható: Ujszászi (2010), 15., 97–100 (75–80. jegyzetek). Jogart tartó Mária azonban nem ismeretes a bizánci érmészetben, ez minden bizonnyal magyar sajátosság. Mária ruházata ugyanakkor egyértelműen erősíti a bizánci kapcsolatot: Ujszászi (2010), 97–98 (75. jegyzet). Jeszenszky szerint a bizánci pénzeken a Panagia Blacherniotissát vagy a Panagia oranst ábrázolták: Jeszenszky (1935–1936), 36. Trónon ülő Máriát ( Panagia Blacherniotissa ) láthatunk például II. Joannes Komnénos (1118–1143) ezüstpénzén, amely emlékeztet a ma
