Surányi Dezső: Magyar biokertek a XVII. században (Budapest, 1987)
Lippai János: Posoni kert (1664 - 1667)
avagy másvalami okbul magtalanná lészen, nem kell azt nyesni, avagy az ágait levagdalni, hanem csak szintén amelyik megszáradtak és elvesztek. Ezenkívül annak a gyökereit kinyissák. Mindszent nap után, és megnyessék s amelyik legnagyobb, azt meghasitsák és a hasítékba kemény kövecset eresszenek, melyet a patak mellett szedtek; s úgy hagyják egy ideig, hogy a nedvesség inkább hozzá férkezhessék. Utoljára a télnek végén legjobb földdel megént fel kell tölteni. A többi között az alma és körtvély fát úgy kell ereszteni, hogy alatta szabadon járhasson az ember, mely a fa gyökerének is igen hasznos, mert igy a napnak sugára és a levegő ég könnyebben hozzá férkezhetik. Kiváltképpen olyan ágakat vagdaljanak le, melyek keresztül állanak egymáson, mert azok a széliül való ingadozás által, egymásnak héját elcsiszolják és elvesznek. Azok közül pedig azokat vágják le, melyek legrosszabbak és dísztelenebben állanak. CCLXXVIII. A fáknak tisztogatásában, elsőben a mohra kell vigyázni. A moh pedig a fának héján terem és az háromféle. Némely zöld, némely sárga, némely vörös, aki legbátrabb a többi között, mivel úgy gyötri a fát, mint az ember testét a rüh. Mert elsőben a moh a fának legjobb és tisztább táplálását kivonssza, ahonnét megerőtlenedik a fa. 2. A férgeknek csak hajlékot szerez, melyek szinte béfurják az élő fáig magokat és a héját megrágják. 3. A fának külső ékességét elvészi, mint az emberi tagokban a sennyedék, avagy kosz; azért le kell arrul vakarni, mint oda fel is megirám. A mohnak eredeti, vagy a földiül, vagy a levegő égtül vagyon, noha ez sem egyezik egymással; azért különböző munkát is kéván és szorgalmatos vigyázást. Mert néha történik olyan dolog, hogy a fát rutul elfogja a moh; mindazonáltal bőven terem, úgyhogy ha azt az ő subáját tél előtt levonnák, télben megfagyna a fa, hogy azután ne lenne oly tenyésző. Ez pedig a földnek alkalmatlanságán kívül, három dologbul származik. Elsőben a felettébb való árnyéktul, másodszor a sok kegyetlen szelektől, harmadszor mikor a fa az erdőhöz közel fekszik. CCLXXIX. Ennek legnagyobb orvossága az, hogy a fiatal fáknak környületit szorgalmatosán megkapálják és jól megganajozzák. A régi fákat pedig ameddig azokrul az eső csöpögése kiterjed, jó kövér ganéjjal meghintsék és a földdel öszvekeverjék, amelyet második, avagy harmadik esztendőben megént újítsák. így a moh magátul elvész, avagy leesik, hogy más vakarás nem lesz igen szükséges. Ha a fa mohos akar lenni és a külső hegyei meg kezdenek veszni; jele az, hogy nem jó földe vagyon. Azt igy kell segíteni, ássanak mintegy féllábnyi vermet a fa körül, hogy egy ujjnyira légyen feljebb a gyökérnél; azután töltsék meg azt a vermet jól megrothadt ganéjjal, de úgy, hogy egy tenyérnyire távulabb légyen a ganéj a fátul. Mert egyébként ha a fát éri, alul megrothad a héja, azután meg egy tenyérnyi földet hányjanak felül a ganéjra és azt ősszel cselekedjék; igy teletszaka a ganéjnak zsírja a gyökérre szolgál, s megént megvidámodik. Ha a fát ifjantan megoltalmazod a mohiul, vénségére sem lészen mohos. CCLXXX. Minekutána a fát megnyesték, a mohot levakarták, némelyek minden esztendőben a régi megdarabosodott, megrepedezett és meghasogatott héját is kikeletkor hasznosan szokták levakarni és külső héjáiul fogva, a belső friss zöld héjáig; de ezt meg nem kell sérteni. Ha pedig azt valaki megsértené, békenje tehénganéjjal. Efféle vakarásban nem tartanak mindenek képes módot, hanem gyakran inkább ártanak, hogy sem használnak a fának; főképpen ha a kemény és sanyarú hi-88
