Surányi Dezső: Magyar biokertek a XVII. században (Budapest, 1987)
Lippai János: Posoni kert (1664 - 1667)
imitt-amott a kertben elhintik, avagy csak nyersen is; amely madár eszik benne, megbódul és kézzel is megfoghatni. 2. Ha lapunak magvát és tormentilla füvet megfőznek borban, megvagdalják és más eledellel öszvekeverik, s úgy vetik eleikbe főképpen télben. 3. Árpalisztbül csinált kásában, árpát és beléndek fűnek magvát keverjenek; ismét olyan gombát, kitül az ebek, macskák meghalnak, vagdaljanak belé, s az madarak eleiben vessék. Efféle elbódult madarakat, megéleszthetni, ha ecetet töltenek az szájába, meg is ehetni. 4. Fejér hunyort valamely közönséges eledelekben a madaraknak keverjenek és azt vessék eleikbe; ha ki benne eszik, mindjárt meghal. Hasonlóképpen, ha fejér auripigmentummal, azaz arany gléttel, pohánkát, vagy kölest főznek, s azt eleikbe vetvén, megeszik; legottan meghalnak tüle. Ezeket az igy megétetett madarakat, minden veszedelem nélkül megeheti ember. 5. Meg nem eszik a magot a madarak, ha búzát és fejér hunyort öszvekeversz, azt fejér borban megfőzöd, s környöskörnyül elveted a kertbe. 6. Ha a magot főtt ráknak a levében (de ne legyen sós) megáztatod, minekelőtte elveted; ami olyan magból női, annak nem ártanak a madarak. Nem különben, ha borsöprüben és vízben áztatják a magot. 7. Némelyek, vagy tiz rákot vésznek, egy edénybe (akit teli vízzel) vetik, tiz napig a verőfényben tartják, s avval a vízzel, kétszer öntözik meg a magot, elsőben minekelőtte elvetik; azután nyolcad nap múlván és efféle magot, nemcsak a madarak, de még másféle ártalmas állatok sem bántják. Az ijesztésre közönségesen valami holt madarat függesztenek fel, aki az széliül mozgattassák. CCCIV. A hernyut is a veteményeknek, virágoknak, fáknak leveleit, főképpen akik gyöngék, mind leeszi. Hogy efféle hernyuk ne teremjenek, megnyerheted, ha az fák és vetemények körül, szurkot és büdöskövet gyújtasz meg, annak a bűzi nem engedi, hogy hernyuk teremjenek. Ismét ha az spanyol violának a magvábul, avagy babájábul hamut égetsz és abbul lúgot csinálsz, s avval öntözöd a veteményeket. Ismét ha az kéménybül való korommal elegyíted a magokat, és vízzel megöntözöd, hogy egy étszakán abban maradjanak, s másnap elveted; azt tartják némelyek, hogy avval megoltalmazzák a veteményeket a hernyóiul. Ismét ha minekelőtte elvetik a magokat, fülbe facsaró fűnek levében áztatják azokat, szabadok a hernyuktul, ezt bizonyosnak tartják. Ismét ha azok a vetemények közé, kik leginkább szenvednek a hernyóktul, mentát, csicseri borsót, mustármagot, ledneket vetnek. Minekutána immár megéledtek az hernyuk, ürmöt, fülfüvet és peszérce füvet főzzenek; annak levével öntözzék a veteményeket, s elvesznek a hernyuk tülök. A rák természet szerént való ellensége a hernyuknak; azért a régiek imittamott a kertbe, folyóvizbül való rákokat függesztenek föl, még a fákra is, akiken a hernyuk voltának, avagy hegyes pálcákba vonták. Az rák vízzel, kit a napra tésznek (akirül ide följebb Írtam), ha minden nyolcad nap megöntözik, mig jól megnőlnek; igen elveszik véle a hernyukat. Némelyek szőlővenyigébül égetnek hamut, s azt harmadnapig tartják a vízben és avval a vízzel öntözik a veteményeket. Hasonlóképpen a fügefának hamujábul csinálnak lúgot, abban áztatják a magot, a vetés előtt. Némelyek sok hernyut főztek meg kaporral együtt, minekutána meghűlt a viz, avval öntözték a kertet, s úgy kergették a férgeket, de reá köll vigyázni, hogy az ilyen víz a kezére vagy orcájára ne essék embernek; hasonlóképpen, hogy egyet se nyomjon meg a testén, mert mérges és fakadékot csinál. Némelyek ennyihány ma-77
