Surányi Dezső: Magyar biokertek a XVII. században (Budapest, 1987)

Nadányi János: Kerti dolgoknak leírása (1669)

Szent László füve

nedvességtől minémüvek az emberek testében a fövenyes kövek és szemölcsök. A rühödzés minden élő fákkal közönséges, mely a lassú harmatiul és ködtül a Fiastyuk feljövele után szokott esni. Némelyeknek kiváltképpen tulajdona a szeplő és amint az emberekben az inak külső részeit bántja leginkább a kén, úgy az élő fákban is, mert vagy lábokon, azaz gyökereken jő ki a betegség ereje, avagy az ujjokon, azaz ágai tetején, melyek a több testtől legmesszebb vadnak. Különváló nyavalyája mindkettőnek a dög, mely amint néha kiváltképpen való érző állatok neme között jár; úgy bizonyos élő fák között is.

Az honnat néha az almafák, körtvélyfák, cseresznye fák, néha a diófák, szilvafák, barackfák, mondolafák, több fák között nyavalyáskodnak, száradnak és fonnyadnak. Az izesülés is vagy minden rész fájdalma ezekkel, valamint a szőlő fákkal is közönséges nyavalya; úgyhogy a szélvész az ő kinyiló bimbójokat elszakasztja és amint Theophrastus szól, hasmánt fekteti, vagy a véle való bánásnak tudatlansága megsérti. Mely ellenkezések az izekben vadnak, az honnat mondatik, ízben való betegség. Ellankadnak néha a vélek bánók vétségek miatt, mikor gonosz ütéssel veri, vagy nem idejében vagdalja, vagy rendeletlenül metéli ágait; ismét amikor a kertész vagy szántóvető tudatlan, s a gyökereket tágasitja; s a fát hámozza, vagy tompavassal üti, melyek miatt az hévséget, s hideget nehezebben szenyvedi, mert a kivülvaló ártalom, könnyen a belső részére is által hat.

Leggonoszabb az, mikor a virágától megfosztatott élő fát a kőeső megveri, vagy záporeső megesi, vagy erős szél által járja, vagy hideg felhő és zuzmaráz esik reá. Mely utolsók mindenek felett ártalmasok, mivel ha egyszer reá esik, vakmerőképpen rajta marad, amint másutt meg138