Surányi Dezső: A ceglédi éden képei. Barangolások A Dél-Pest megyei kistájban (Cegléd, 2008)
Pókbangó, Ophrys sphegodes
PÓKBANGÓ, OPHRYS SPHEGODES Ceglédnek két, valamikor gyeptégla szaggatással bolygatott felszínű ősrétje a Gerje lapályához tartozik. A szürkés Gerje-menti homok a lösz (csemozjom) és a futóhomok talajok kontakt zónájában helyezkedik el, melyben a palántadőlést okozó Rhizoctonia solani gombafaj cink elemet gyűjt össze. Igazi mikorrhízás kapcsolat alakult ki a pókbangó gyökérzete (haj szál gyökerei nincsenek!) és a gombafonalak között, elősegítve a parányi magvak csírázását és az un. protochormok (előtelepek) kifejlődését. Számtalan, inkább a szerencsés véletlen összjátékának következménye, hogy a híres ceglédi rétek ilyen számban és formagazdagságban rejtik a pókbangót. Mintegy 4-5 ezer tő virágzásával lehet számolni jobb években, 5-6 nagyobb populációját sikerült meghatározni, de a két terület (Csíkosszél és Vásártér) állománya szembetűnően különbözik. A populációk egyedszámban növekedtek és terjeszkedtek az övárkon túlra is, pedig nehézségek mutatkoznak: az ottlakók még mindig csak részben értik meg, mi a jelentősége a két területnek. Ebben az esetben az állattartás abszurd kívánalmai, a zavaró önkormányzati próbálkozások okozhatnak gondot, holott a pókbangós rétek országosan védett területek, európai jelentőségűek. Egy 1997-ben megjelent könyv is említi a ceglédi rétet. Garami László és Garami Lászlóné: „Zöld utakon” c. munkájáról van szó. Korábban pedig Molnár Attila - Sulyok József- Vidéki Róbert: Vadon élő orchideák c. nagyon igényes kivitelű könyvben három fotó látható a ceglédi pókbangókról. Az „Éden a Duna-Tisza közi Pest megyében” c. kötetben pedig a területek pontos leírását és értékelését végeztük el. A pókbangók virágai különbségeket mutatnak, ezek részben az alfajok, mutánsok, részben a hibridek teremtette variánsok eredményei - a pókbangó különösen a poloskaszagú kosborral könnyen kereszteződik. E háromszerzős munkában a fiatal botanikusok épp a hibridek lehetséges formáival foglalkoztak hangsúlyozottan. A pókbangóhoz hasonlóan, a légybangó (Ophrys insectifera) is bamavirágú, amely inkább tekinthető endemikus pannon fajnak, mint a pókbangó, amely már rég átlépte több irányban is a Duna folyó vonalát. E másik faj lepelleveleinek színpompája (liláspiros) másféle jelleget ad a szarvasbangónak (Ophrys scolopax ssp. cornuta), szintén hasonló a poszméhbangó (Ophrys fuciflora). De a méhbangó (Ophrys apifera) esetében már albínó egyedek is akadnak, ami meg a poloskaszagú kosbornál (Orchis coriophord) elég gyakori (Tápió mente, ceglédi Vásártér). Hazánkban tehát csak öt bangófaj él, de Dél-Európában, főleg Görögországban, s a görög szigetek némelyikén még számos egyéb faj előfordulásáról tudnak a botanikusok. Ma már nincs ország Európában, ahol ne lennének védett bangófajok. A hazai fajok fokozottan védettek, természetesen a termőhelyükkel együtt, egy tő pókbangó eszmei értéke 50 ezer forint. A két rét eszmei értéke meghaladja 7
