Surányi Dezső: Biokertészet. Biológiai kertművelés a házikertben (Cegléd, 1988)

— történelem előtti: konkoly, útifű, búzavirág, mezei szarkaláb, fehér libatop

— bronzkori: hélazab, tarackbúza, porcsinkeserűfű, tarlóvirág

— római kori: vérehulló fecskefű, csillagfű, porcsin

— újkori: szerbtövis, tavaszi aggófű, útszéli zsázsa, sárga madársóska,

magas aranyvessző, betyárkóró, selyemkóró, szeder.

Hazánkban 650 gyomjaj él, a gyomirtás 22 °/0-a aprószulák, s az összes gyomborításnak 90 %-a 50 gyomnövény közül kerül ki. A gyomnövények haladási útvonala zónális (selyemkóró, disznóparéj), diszperz (vetőmaggal: szádor), diszjunkt (adott helyről szétspricel: köles).

A biológiai kertművelés során a gyomokról az hangsúlyozandó, hogy azok nem minden stádiumban (pl. csibehúr tavasszal előnyös a gyümölcsösökben), s nem minden fajuk káros feltétlenül (tarlóvirág). A mechanikai irtásuk előtt is mérlegelni kell a következményeket. A nehezen irtható fajokat célszerű még zsenge állapotukban kipusztítani. A (káros) konkurrenciát nem okozó gyomok megfelelő kezeléssel (kaszálással) korlátozhatók a kultúrnövények biztonsága érdekében. Csak magvas növényekből, gyomokból nem szabad komposztot készíteni. Továbbá a burgonyahéj; a dió-, a juhar- és a vadgesztenye-levél különféle okokból szintén alkalmatlan komposztálásra. Ugyanígy a nyírfa levele vagy fás részei.

— 20