Surányi Dezső: Biokertészet. Biológiai kertművelés a házikertben (Cegléd, 1988)
III. FEJEZET Növényi kölcsönhatások, a vegyeskultúrák jelentősége, a vetésváltás Az ókorig visszamenőleg jelentős szakirodalma van a növényi kölcsönhatásoknak. Hol biologikus, hol misztikus, olykor pedig teleologikus magyarázatot adtak a felismert jelenségekre. Főleg a növényi biokémia, a mikroklimatológia és a talajtani kutatások eredményei a növénytan és növényrendszertan számára új kutatási irányokat szabtak meg, amelyek a növénytársulástani, cönológiai eredményekben összegeződtek. A növényi populációk (a faj egyedeinek összessége) különbözőek, így faj, fajta, változat, forma és nem habitus, fejlettségi (fenofázis) állapot morfogenetikai sajátságok életkor, évszak, sőt évjárati igények, valamint ökológiai igény és alkalmazkodás tekintetében a fajok egyedhalmazát térbeli, időbeli és területi strukturális hatások érik, illetőleg alakítják. A pozitív és negatív ökológiai faktorokért konkurrencia nyilvánul meg. Ez lehet dominancia jellegű — s ebből alakultak ki a lombkoronáscserje-gyep és zúzmó szintre tagolódó zárt életközösség együttesek. De egymást kölcsönösen gátló is lehet a kapcsolat, ez a kompetitiv kizáródás: például a békalencse-fajok elveszik egymás életterét, vagy a dióligetek csak igen gyér gyepszintet tűrnek el; a helyettesítés ugyancsak nem ritka, más szóval vikariálás. Lehetséges koegzisztencia is. Ezek a magvak (különböző mértékű) elfekvése, az egymás utáni fenofázisaik, a fényért való küzdelem (vö. vadgesztenye „fényleveleinek” különböző mérete=anizofillia), a különböző fertilitási állapot (a borostyán ifjúkori és termőkori alakjainak levele különböző), a tápanyagszint szerinti igény megoszlás (szezonálisan és évenként eltérő feltöltődés miatt különböző a talajok s rajta levő életközösségek tápanyagelvonó képessége), vagy a szezonális polimorfizmus (évszaktól függő növényalkat, pl. a mák csíranövényként telel, tavasszal és késő ősszel a gyermekláncfű finom salátanövénynek számít, a fotoperiodusok pedig a növekedést, virágképződést szabályozzák. A parazitizmus talán a legjobban ismert, hisz a növénykórtian és az állati kártevők tana lényegében ezzel foglalkozik. A vírusok, mikoplazmákat okozó lények, baktériumok, gombák és a kártevők széles fajspektruma külső- és belső élősködéssel károsítja a növényeket. A kifejezetten külső paraziták körében a szádor, az aranka, a fagyöngy és a fakín, valamint a taplógombák a legismertebbek. — 21 —
