S. Szabó József: A ceglédi református iskola története 1545 - 1936 (Cegléd, 1936)
A református iskola kezdete s kifejlődése
23 Protestantismus jórészt a középkori iskolától vette át.62 Ilyenek voltak és sokáig fennmaradtak a különböző üdvözlések (recordatio, cantatio, salutatio, ovatio, festivatió) a város előkelő lakosainak, főként hivatalos személyeknek neve- és születésenapján, prédikátorok, bírók beiktatásakor, céhbeli vendégségek idején, valamint a családokban előforduló fontosabb események (mennyegző, keresztelés) alkalmával, továbbá sátoros ünnepeken, de még régi szokás szerint György, Mihály, Márton, Katalin és Miklós napján is egyetemesen.63 A tanulók ilyenkor az üdvözöltek házainál, vagy a hivatali helyeken, megjelenvén, énekeltek, a rektor pedig üdvözlő beszédet tartott. A megtiszteltek aztán a gratulatiót pénz- és természetbeli adományokkal viszonozták. Ez bizony a mai kor szemében lealázó kéregetés féle, de akkor ezen senki meg nem ütközött, mert a kor szelleme így hozta magával. Az üdvözlésekből befolyó rektori jövedelemhez járult bortermő vidéken, mint például Cegléden is, szüretkor a borcollectio (lukmabor, congest), ugyanígy mindenfelé az aratáskor összeszedett gabonacollectio, továbbá a nundinale, azaz a tanulók heti adománya (tojás, termények); a sabbathale, azaz a szombatnapi malomjövedelem bizonyos hányada, mely a dunáninneni egyházkerületben még 1635-ben, valószínűleg még később is, fennállott,64 mint részben rektori jövedelem, részben tanulói segély. Cegléden a Gerje folyón levő malmokból, valamint a száraz- és szélmalmokból kapta az iskola a sabbathalet. Ez különben néhol, mint szomtjatnapi adózás, pénzből és terményekből állott.65 Tandíjat — mint már említettük — eleinte nem fizettek a református alföldi iskolákban. Egy pár községben a felvidéken találunk nyomaira. Debrecenben 1646- ban jelentkezik,66 míg Szatmárban már, bizonyos föltétel mellett, 1610-ben.67 Körülbelől a XVII. század húszas éveiben lett a dunai egyházkerületek iskoláiban általánossá attól kezdve, hogy a komjáti zsinat kánonba foglalta (IV. r. canon) s nem sokkal később 1635-ben a dunavecsei kerületi gyűlés is elrendelte.68 A rektori jövedelemnek és a tanulói segélyezésnek egyik nemét alkotta a harangozásért járó, de különösen a temetési díj. Városokban, így Cegléden is, a rektor nagyobb tanulókra bízta a harangozást.' Az ilyeneket campanatornak, vagy pulsatornak hívták, de ahol külön praeceptor működött a rektor mellett, ott az végezte a harangozást, ezért azt is campanatornak nevezték.
