S. Szabó József: A ceglédi református iskola története 1545 - 1936 (Cegléd, 1936)
Az iskola változatos élete, középfokú tagozatának megszűnése
113 és professzoraikat az ezeket még közelről ismerő Imre Sándor. Ilyenek voltak a ceglédi particula viszonyai és professzorai is. A professzorok felsőbbségüket és tekintélyüket éreztették nemcsak a tanulókkal, hanem a tanítókkal is, ami nem egyszer kellemetlen összeütközésre vezetett. A már állandósított tanítók az igazgató-professzorok kiütköző önkényeskedéseit nehezen tűrték és inspectiója alól magukat és az elemi iskolát kivonni igyekeztek, mintahogy azt a szomszéd Nagykőrösön látták, ahol már a nemzeti vagy népiskolát a gimnáziumtól teljesen elkülönítették.9 A professzorok igazgatói megintéseit is rossz néven vették, amire pedig akkor még többször szükség volt (1. az Okmánytár IV.) s amit a professzorok hatalmuk és jogaik érzetében erősen gyakoroltak is. Ilymódon a professzorok és a tanítók között annyira kiélesedett az ellentét, hogy a consistorium sem tudta azt kiegyenlíteni. Az egyházmegyének kellett a tanítás kárával járó viszálykodásba beleszólni. Ez figyelmeztette a tanítókat, hogy „engedelmeskedjenek a rektor-profeszszornak és ismerjék el immediata inspectióját“. Később azonban már csak a professzorral egy fedél alatt oktató fíútanítókat helyezte az egyház mindenben a professzor subordinatiója alá.10 Az állandósított tanítók az újévi tanítómarasztást is sérelmesnek tartották. Ez akkor került főként napirendre, amikor 1814-ben az egyház a Cegléden már régóta alig, vagy nagyon enyhén gyakorolt papmarasztást eltörölte, ellenben a tanítókra nézve ezt a cselédsorba taszító eljárást továbbra is fenntartotta. Ezek folyton sürgették a marasztás alól való fölmentésüket, de az egyház még 1831-ben is azt határozta, hogy „újesztendőkor nem kell a praeceptorok és a kántor marasztását szokásból kimenni engedni“.11 Sőt még a rektor-professzorra is óhajtották némelyek a marasztást kiterjeszteni, mígnem végre a haladó idő és műveltebb gondolkodás hatása alatt 1834-ben az egyház az összes eklézsiái hivatalt viselőkre nézve megszűnteti' ezt a megszégyenítő szokást, amit különben is akkor már csr ijesztésül használtak. Nem találunk arra följegyzést, hogy ren szeresen és hatalmi önkényből gyakorolták volna, mint haji nában. Sok baj és panasz forrása volt úgy az iskolai felügyc mint a taníttató szülők részéről a tanítóknak halottakhoz hí és temetésre járása éneklés és búcsúztatás végett, mely egyháztanács igyekezett korlátozni, sőt végleg meg is sz’ S. Szabó József: R ceglédi református iskola története.
